20. Média Építészeti Díja 2024

20. Média Építészeti Díja 2024

Uránia Nemzeti Filmszínház - Budapest

November 8, 2024

Gate time16:30

20. Média Építészeti Díja 2024
  • Sale has been closed.
Handling fee: 0 Ft

A Média Építészeti Díját idén 20. alkalommal rendezi meg az Építészfórum azzal a céllal, hogy bemutassa a kortárs magyar építészet legkiválóbb munkáit a nagyérdeműnek. A jubileum alkalmából több újítással készül a csapat mind a pályázat, mind a rendezvény tekintetében. 


A versenyre nevezett alkotásokon keresztül évről évre a magyar építészet sokszínű és gazdag szeletét ismerheti meg a közönség. A nemzetközi előzsűri döntése és a közönségszavazás lezárulta után a szakmai és médiazsűri értékelése, valamint a díjátadó gála következik, melyre idén november 8-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor. 


A Média Építészeti Díja célja, hogy az építészetről ne csak a szűken vett szakmai fórumokon legyen diskurzus, hanem minél szélesebb közönség számára érthető, élvezetes módon tárgyaljuk a jövő épületeinek társadalmi, ökológiai vagy esztétikai vonatkozásait. Az esemény nyitott, mely a szakmai szereplőkön túl az épített környezet iránt érdeklődőket is örömmel várja.


Gyere el, és vegyél részt Magyarország egyik legfontosabb nyilvános építészeti eseményén, és találkozz személyesen a legtehetségesebb tervezőkkel! 

A résztvevők 1, az előadók 2, a díjazottak 4 kamarai kreditpontot igényelhetnek, amely regisztrációjára a beléptetésnél lesz lehetőség. 
 

Uránia Nemzeti Filmszínház - Budapest

1088 Budapest, Rákóczi út 21.
Information

Find everything you need to know

For organizers

Online tickets, pre-sale for clubs, festivals, event organizers and bands

Providers
SimplePay by OTP Mobil