Az agresszió: ellenség vagy eszköz?

Előadók: Karacs Attila (TEK Képzési Igazgatója, Karacs Team vezetőedző, ex-küzdősportversenyző) és Sárkány Dominik (teljesítménypszichológus, a Mindset szakembere)


Mindannyian találkozunk olyan helyzetekkel, amikor feszültség, düh vagy frusztráció keletkezik bennünk. Az agresszió megkerülhetetlen és természetes része az életünknek, mégis negatív jelentésű fogalomként égett be a köztudatba. Talán mert elsősorban romboló viselkedésformaként tartjuk számon, és nem gondolunk arra, hogy rendkívül fontos szerepet tölt be a fizikai és mentális jóllétünk fenntartásában.

A megfelelő keretek közé terelt (és nem szorított!) és irányított agresszió olyan intenzív belső erőforrássá alakítható, ami motivál, átlendít a nehézségeken, és számos élethelyzetben a szövetségesünkké válhat. Az agresszió (és düh, frusztráció) kezelése létfontosságú skill napjainkban, amelynek birtokában komoly lépéselőnyre tehetünk szert, hiszen a stresszkezelés, az önérvényesítés és az önvédelem, valamint határaink kijelölése és céljaink elérése terén is hatékony eszköz lehet.

Ahelyett tehát, hogy csírájában elfojtanánk vagy megtagadnánk agresszív késztetéseinket – ami nyilvánvalóan káros, és hosszú távon egészségügyi következményekkel járhat –, inkább az a kérdés, hogyan használhatjuk ezeket eszközként és erőforrásként a mindennapjainkban anélkül, hogy ártanánk magunknak vagy másoknak?


Sárkány Dominik teljesítménypszichológus, a Mindset szakembere és Karacs Attila, aki versenyzőként és vezetőedzőként is otthonosan mozog a küzdősportok világában, előadásukban rávilágítanak, hogy az indulatkezelés egy mindenki által elsajátítható képesség, amely elősegíti a mentális és fizikai egyensúly fenntartását.

·        Mi a szerepe az agressziónak a mindennapokban?  

·        Melyek a káros és előnyös megnyilvánulási formái? 

·        Hogyan válik irányíthatóvá az agresszió? 

·        Hogyan használhatjuk fel az agressziót személyes fejlődésünk érdekében? 

Te is feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket? Vegyél részt az eseményünkön, hogy megtudd a válaszokat is!

Az előadás során bemutatott praktikus eszközök és technikák társaid lesznek a személyes fejlődésben és egy tudatosabb életminőség kialakításában, valamint segítségükkel játszi könnyedséggel zabolázhatod majd meg indulataidat.