zïp, HRK & Herring
◖Kapunyitás: 19:00
◖Koncert kezdés: 20:00

Jegyek: elővétek: 1500 huf, helyszínen 2000 huf


A zïp zenekar instrumentális hiphopformációként indult 2015 októberében, majd 2018-ban kiegészült Paizs Dávid Layerson MC-frontemberrel, így alakult ki az "urban boyband által prezentált szofisztikált jazz-hop" stílusuk, ami a 2019-ben megjelent első EP-n, a Végtelen próbaidőn is hallható volt. Az ötfős zenekar az utca és a könyvespolc találkozásával definiálja önmagát, az instrumentális hip-hop és a tartalommal bíró szövegek tömörítésével. A Végtelen próbaidő és a 2020 nyarán budapesti producerek és beat-makerek bevonásával kiadott remix után letisztultabb, feszesebb hangzást kapott a Narratíva című első nagylemez. Megmaradt viszont a jól bevált módszer: a zenekar a külvilágtól teljesen elzártan, több napos alkotó munkával készítette a lemezt, egy vidéki nyaralóban. A nagyváros kizárása, és a befelé tekintés több számban is visszatérő motívum: a modern feleslegre való rávilágítás, és az egyszerű örömök befogadásának tematikája szép párhuzamban áll a fókuszált hangszeres szólamokkal, a játékos refrénekkel és visszafogott, szövegközpontú verzékkel. A csapat épp második nagylemezét készíti, ami megintcsak hasonló körülmények között lett rögzítve.
A HRK & Herring Franky formáció egy sok éves barátságból kialakult hiphop duó. Első közös munkájuk a 2016-os "Backpacka'z" album, de ezt megelőzően és
ezután is aktívan dolgoztak közösen. Legfrissebb, "Jazzy" címet viselő kiadványuk idén áprilisban jelent meg. A párosban Herring Franky felel a zenei
aláfestésért, HRK pedig az eszeveszett verzéket pakolja a füstös alapokra. Koncertjeiket a soha véget nem érő barátságos vibe és a kifinomult veretés
jellmezi. Fellépések alkamával az esetek nagy részében legjobb emberük, Kulcs szupportálja HRK sorvégeit, így megteremtve a tökéletes egyensúlyt az
univerzumban. Az aktuláis koncertműsorban a "Jazzy" album egésze vagy válogatott számai szerepelnek, továbbá felcsendülhetnek olyan klasszikusok is,
mint a "Budapest", "Klasszikusan Pesti", "Itt élünk" és még további örökzöldek. Ezek mellett a még megjelenés előtt álló Phat Katz (Herring Franky,
Kulcs, HRK) formáció szupertitkos demo számai is előkerülhetnek (erre az esetre érdemes olyan cipőben jönni, amit nem sajnálsz, mert fixen lebugizod
a lábadról). A koncert után a művészurak szívesen és barátságosan fogadják a gratulációkat és az italokat.
◖ A Turbina épületében megrendezett táncos-zenés események, koncertek kizárólag védettségi igazolvánnyal / EESZT applikációval vagy EU-s Covid-igazolvánnyal látogathatóak.