Playstation, gördeszka egy zacskó chips és a napsütötte Kalifornia – ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a Zebrahead zenekart, amely mindent magába sűrít, amit a Wikipedia pop-punk szócikke alatt találunk. Érezhető benne a Good Charlotte bánatos életigenlése, a Blink 182 kimeríthetetlen fiatalsága, a The Offspring vissza-visszatérő ska-hatásai, valamint persze a műfaji keresztapa Bad Religion vonalvezetése, stílusa és energiája. Akkor mégis mit ad hozzá az ötös az alapvető összetevőkhöz? Olyan vérfrissítően rajzolja kedvenceit ugyanarra a karikatúrára, hogy azt még közel húsz év elteltével is olyan megigézve bámuljuk, mint annak idején a Sum 41 vagy a Bloodhound Gang klipjeit.
Közel húszéves pályafutása ellenére a csapatnak van még hova növekednie, kultikus státusza azonban garanciát nyújt arra, hogy a tagok még negyven körül is száz százalékos erőbedobással hirdessék a rágógumi dallamokkal meghintett, vadul száguldó gitárgaloppozást. Régóta sziklaszilárd rajongói bázisa pedig ennek megfelelően ránt maga felé újabb és újabb áldozatokat, akiket sem a tagcserék, sem pedig az nem riaszt el, hogy a srácok még egy hecc-feldolgozáslemezt is kiadtak Britney Spears, a Destiny’s Child vagy Christina Aguilera által népszerűvé tett dalok punk-átirataiból. Persze aki a formációt szereti, az egy jó röhögésre is vevő, a Zebrahead pedig erre tökéletesen alkalmas: lehet, hogy a pajeszok már őszülnek, de Ali Tabatabee énekes hasa viszont még mindig ugyanolyan kockás, és eleve nyilvánvaló, hogy 1998 > 2015. És persze: a csapat még ezelőtt soha nem koncertezett Magyarországon.