Figyelem!

Szeretnénk tájékoztatni Önt, hogy 2019. augusztus 7-én szerdán – technikai okok miatt – előadásunk kezdési időpontja megváltozott.

A Szkéné Színház Woyzeck című előadása később, 19.00 óra helyett 20.30 órától lesz látható a Kisszínházban.

Ebben a világvégén maradt, felejtett katonai táborban nincs más feladat, mint amit a Kapitány és a
Doktor, egy itthagyott rendszer fenntartói kitalálnak. Mintha Trepljov színházát néznénk a tóparton, azt a kozmikus magányt az űrben. Hideg, hideg, hideg. Üres, üres, üres. Nincsenek falak, így mindenki terébe, életébe belelátunk. Ahogy kijárat sincsen, így nem lehet elhagyni ezt a helyet. A szereplők élete a szemünk előtt zajlik, szimultán. Kilépni nem, csak megszűnni lehet. Marie és Woyzeck számára is ez az egyetlen lehetőség.
Büchner töredékekből álló műve megtörtént bűneseteket vett alapul. Daniel Schmolling 1817.
szeptember 25-én leszúrta barátnőjét, L-t; Johann Christian Woyzeck pedig 1821. június 21-én hét
késszúrással ölte meg szeretőjét.
Mi vezethet el odáig, hogy a számunkra legfontosabbat tegyük tönkre, pusztán annak féltéséből?
Milyen az az út, amin végighaladva elveszíthetjük az irányítást a gondolataink és a tetteink fölött?

Az idei tatabányai MOST FESZT-en a Woyzeck kapta a Legjobb stúdiószínházi előadás díját, Major
Erik pedig a Legjobb alakítás különdíját.

Szereplők:
Woyzeck: Major Erik e.h.
Marie: Tóth Zsófia e.h.
Bolond: Bánki Gergely
Kapitány: Terhes Sándor
Doktor: Csoma Judit
Tamburmajor: Nagypál Gábor
Andres: Horkay Barnabás


A szövegkönyv Thurzó Gábor és Halasi Zoltán fordításának, valamint Peer Krisztián szövegének
felhasználásával készült. Daniel Schmolling vallomását Ruttkay Zsófia fordította.
Díszlettervező: Fekete Anna
Jelmeztervező: Kálmán Eszter
Dramaturg: Garai Judit
Dalszöveg: Peer Krisztián
Zeneszerző: Kákonyi Árpád
Fénytervező: Payer Ferenc
Jelmeztervező asszisztens: Keszei Bori
Asszisztens: Kovács Henrietta, Rezek Borbála
Rendező: Hegymegi Máté

16 éven felülieknek!

A szegedi THEALTER fesztivál programja (2019. augusztus 2-10.)