Csináltunk Nektek egy előadást. Benne van a független előadó-művészet elmúlt 30 éve. Az út, amit
undergroundként, majd alternatívként kezdtünk, és függetlenként akartunk folytatni. Függetlenedni
akartunk a struktúrától, de a rendszer folyton változik, a függetlenségnek meg ára van. És csak
küzdünk egymás mellett mindannyian, ki-ki a maga "próbatermében" – a létezésért... Olyan jó volna
találkozni kicsit. Üvölteni, rácsodálkozni, nevetni, kimondani, továbbgondolni.
A Tünet Együttes új előadása kilóg a korábbi darabok sorából. Szabó Réka, Szász Dániel és Gőz
István, a három alapító tag 15 éve dolgozik együtt és most a társulat történetét kínálja fel a saját –
szűkebb és tágabb – helyzet értelmezésére. Hogyan érdemes folytatni a munkát, amikor a csapat
tünetegyüttese az ország tünetegyüttese egyben? A független alkotók története mindenkié, aki
elvesztette viszonyítási pontjait. Az új előadás a kollektív kiégési szindróma tüneteit tárja fel a
társulattól ismert öniróniával és humorral.
Múltunk, jelenünk, jövőtlenségünk szimbolikus.

Alkotó-előadók: Gőz István, Papp Éva, Szabó Réka, Szász Dániel, Valcz
Péter
Dokumentumfilm-részletek: Kőrösi Máté
Zene: Csizmás András
Szöveg: Peer Krisztián
Mozgásasszisztens: Fülöp László
Teakonyha: Czakó Máté, Lakos Fanni
Rendező: Szabó Réka

 

A szegedi THEALTER fesztivál programja (2019. augusztus 2-10.)