SZENT GYÖRGY-HEGY HAJNALIG 2024 - A SÁRKÁNY ÉVE!
2024.06.01. 12:00-2024.06.02.01:00
Hetedik alkalommal indítjuk együtt a nyarat a Szent György-hegyen!
Már-már tradíció, hogy június első szombatján a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye megtelik élettel és egy napra a borrajongó természetbarátoké lesz a főszerep. A Szent György-hegy HAJNALIG a nyár egyik leghangulatosabb fesztiválja, amikor olyan kis pincék is kinyitnak, ahova máskor nem lehet ellátogatni. Ez a nap a találkozásoké, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és sárkányoké! A sárkányok ugyanis a legenda szerint hagyományosan otthon érzik magukat a Szent György-hegyen, 2024 pedig a kínai asztrológia szerint a sárkány éve: így a szervezők idén tábortüzekkel, sárkányos tematikával és természetesen vulkanikus, tüzes borokkal fűszerezik a hétvégét. Újdonság, hogy 6 év után a fesztiválnak új pohara lesz: ezentúl minden évben egy új grafika kerül majd a borospoharakra, így a visszajáró vendégek évről évre összegyűjthetik a limitált darabokat.
A látogatók idén is „nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak – csaknem 20 pincészet, borbolt, étterem, kert nyit ki, és lesznek régi-új helyszínek is.
NAPPALI helyszínek 12:00-22:00
Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Napvirág Pince, Nyári Pince, Pap Wines, Szászi Birtok, Zöldülő Terasz, Kutyakaparó (Puttkamer Bence és Mossop Peti kertje), La Llama Lounge
HAJNALIG helyszínek 14:00-01:00
2HA, Gilvesy B-üzem, Hóbor Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Molnár Pince, Napsárkán Pince, Pál Pince, Pláne Badacsony borterasz+Földi Bálint, Hegymagasi Marhaságok
JEGYEK:
Early bird (100 db) - 6 000 Ft
Elővétel - 6 500 Ft
Május 27. 10:00-tól - 7500 Ft
A jegy tartalmazza: belépés a fesztivál területére, részvétel a koncerteken, programfüzet, érvényes karszalag, fesztiválpohár (az első 2000 belépőnek limitált sárkányos pohár)
Az eseményre limitált számú jegy kapható, mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a hegyet, a borokat, a találkozást.
(Ne feledjétek, a rendezvényen a karszalagokat és a poharakat bármikor random ellenőrizhetjük, kérünk, csak érvényes belépővel gyertek!)
Helyieknek szóló kedvezményekről itt tájékozódhattok: https://www.szentgyorgyhegyhajnalig.com/gyik
HONLAP: https://www.szentgyorgyhegyhajnalig.com
FACEBOOK: https://www.facebook.com/szentgyhegyhajnalig
ESEMÉNY: https://fb.me/e/15KUXvAmb
BELÉPTETŐ POHÁRPONTOK: FŐBEJÁRATOK: a Mókus körút alján a Hóbor Pincénél, és a Pál Pincénél a déli oldalon.
Kis bejáratok: Horváth Pince, Killer Pince, Zöldülő terasz, Boksay Pince, Killer Pince, Gilvesy B-üzem (Nemesgulács).