Szabó Balázst nem kell bemutatni a koncertre járó közönségnek: az ellenállhatatlan multiinstrumentalista énekes és bandája állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre teltházasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Eddigi pályafutásuk alatt öt stúdiólemezt, egy koncertalbumot és egy koncertfilmet jelentettek meg, Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat.

Vendég: Muzsik és Volkova

Kapunyitás: 19.00
Koncertkezdés: 20.00