Szarka Tamás & Ghymes: Best of 35
2019. július 19. (péntek) 19.30 óra
Hegykő, szabadtéri színpad

Belépőjegy: 3 200 Ft
Elővételben: 2 240 Ft


„A Ghymes sikerének alapja az a zenei szivárvány, amely folyamatosan feltűnik megszólalásukkor, és amelyet az átélt, éltető hagyomány és a ma között feszítenek ki égboltunkra zenéjükkel. Ez alatt változunk át mi is, boldog hallgatók, válunk jobbakká, eggyé külhoni-belhoni magyarként, európaiként. Koncertjük után jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak Magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk tehát, hitünket erősíti a Ghymes-zene, és ez a legtöbb, amit a zene és ez a varázslatos zenekar adhat.“

(Kelemen László)

Sajátos képződmény a magyar zenei életben a Ghymes együttes. A Szarka testvérek, Gyula és Tamás által alapított és vezetett felvidéki zenekar látványos karriert futott be az elmúlt 35 évben. Alapvetően írott zenét játszanak, de „Ghymes-módra”, nem idegenkedve a népzenei alapoktól, dzsessztől és a klasszikus műfajtól sem, ily módon valóságos hidat teremtve hallgatóságuknak a különféle irányzatok között.

A Ghymes, valamint Szarka Tamás és zenekara fúziójából összeállt produkció dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző: Szarka Tamás zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. A zenekar vallja, hogy az adott pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereiknek.


Közreműködik: 

Szarka Tamás - ének, hegedű, koboz, gitár
Szarka Gyula - ének, bőgő, gitár
Takács József Jozzy - gitár
Jelasity Péter - szaxofon, furulya, fuvola, kórus
Almann Gergő - szintetizátor, kórus
Horváth János - szintetizátor, nagydob, kórus
Varjú Attila - ütősök, dobok
Eszes Viki - vokál
Kalmár Panni - vokál