A másik szobában senki van csöndet csinál,

elszökik a napfény, mászik a ház falán,

anyám a konyhában a boldogságot főzi,

apám a kertben felszállásra vár……

Akarok szaladni én is énekelni,

megállni mellette, bőszen integetni:

engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!

De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

(Apám a vadludakkal)

„Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

A tavalyi vihar miatt félbeszakadt koncert mintegy folytatásaként, az idei Tízforrás, Szabó Balázs Bandájának koncertjével kezdődik.

Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik.

A magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig három nagysikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amely 2015-ben “Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram díjat kapott.

Közreműködnek:

Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval

Harangozó Sebestyén – gitár, ének

Ölveti Mátyás – cselló, ének

Acsády Soma – basszusgitár

Ferencz László – dob