Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik - és milyen jól teszi! Miközben gyerekkori álmát váltja valóra (hogy egyszer saját zenekara legyen), rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig három nagysikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amely 2015-ben "Az év alternatív albuma" kategóriában Fonogram díjat kapott. A zenekar állandó vendége a meghatározó hazai fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Budapesten illetve vidéken, külföldön pedig olyan neves külföldi fesztiválon is bemutatkozhattak már, mint a hollandiai Eurosonic, ami Európa legnagyobb showcase fesztiválja. Pályája során Szabó Balázs több díjat is elnyert, kivételes előadói munkássága elismeréseként 2016-ban Szabó Balázs vehette át "az év férfi előadója" díjat a Petőfi Zenei Díjkiosztón.

A zenekar felállása:

Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval
Harangozó Sebestyén – gitár, ének
Ölveti Mátyás – cselló, ének
Acsády Soma - basszusgitár
Ferencz László - dob