Szabó Balázs több, mint húsz éve áll színpadon, előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, emellett bábszínészként is dolgozott és az évek alatt bemutatkozott már színházi zeneszerzőként és rendezőként is. 2009-ben alapította meg zenekarát, a Szabó Balázs Bandáját, amely mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Jellegzetes zenei és szövegviláguk miatt egyedi színfoltjai a hazai könnyűzenei életnek, dalaikban gyakran ötvözik a magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és sokszor klasszikus zenei hangszereléssel is.  Az elmúlt évtizedben sikert sikerre halmoztak a magyar hagyományokat újszerű köntösbe bújtatott dalaikkal, ennek legutóbbi lenyomata a tavaly megjelent lélekemelő Rajtad felejtett szavaim című nagylemezük, valamint egy meglepetés album, a Hasonlatok című Radnóti verslemez. A Szabó Balázs Bandája most egy csodálatos életpálya újabb mérföldkövéhez érkezett, amit egy nagyszabású koncerten, közönségükkel együtt ünnepelnek meg június 7-én a Budapest Parkban!