2017. ősztől új programsorozatot indítunk azzal a szándékkal, hogy teret adjunk a hazai jazzélet szakmai eseményeinek. Tervezett sorozatunkban a magyar jazzélet legendás formáció mellett pályájuk elején járó, de tehetséges fiatal jazz zenészek és énekesek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. A tematikát úgy állítottuk össze, hogy a jazz zene sokszínűsége kerüljön fókuszba és minél szélesebb körben sikerüljön népszerűsíteni és megkedveltetni a műfajt a szórakozni vágyó és érdeklődő közönséggel. 

Két hang, ezernyi gondolat - Winand Gábor és Elsa Valle duó koncert

A két különleges zenei egyéniséggel és talentummal megáldott énekest nem kell bemutatni az igényes zenéhez szokott közönségnek, hiszen mindkét művész ismert és elismert alakja nem csak a hazai, de a nemzetközi jazz életnek is. A csütörtöki koncert különlegessége Elsa Valle és Winand Gábor személyiségéből fakad. Két olyan énekhang ad randevút egymásnak, amelyek a világ különböző tájain születtek, majd a hely kultúráját, hangulatait, jellegzetes zenéjét magukba szívva cseperedtek fel, hogy aztán kifejlődve mérföldkövekként jelezzék az utat egy olyan világba, ahol még kevesen jártak, de követőik biztosan akadnak majd szép számmal a felnövő generációkban. Ez a két út ér össze ezen az estén, amikor Elsa Valle afrikai gyökerektől átitatott a kubai dallam és ritmusvilággal megédesített hangja találkozik Winand

Gábor különlegesen finomra csiszolt melodikus improvizációival, az amerikai jazz Afrikából indulva megkerüli a bolygót és a közép európai fűszereket is magába szívva, felfrissülve ismét találkozik régi önmagával.

A két művész csodálatos duóján keresztül együtt felfedezzük a zene horizontjait, megismerjük a szabadságot és a zene által felszabadult érzések, művészetek világát.

A koncertek közönségét egy pohár köszöntő itallal fogadjuk a Borháló Győr borkereskedés jóvoltából.