Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze. 

Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben. Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában. Hogy a mogorva zsaru idióta, tériszonyos társa végül mégis összeszedi minden bátorságát és felmászik a szakadó esőben a világítótorony tetejére, hogy megmentse barátját…

A Rendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében. A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.

Praktikus információk:

Az előadásokon való részvételhez a jelenlegi jogszabályi rendelkezések alapján nem szükséges védettségi igazolvány. viszont a maszkviselés zárt térben kötelező, így kérjük, vegyetek fel maszkot nálunk is!
A bejáratnál a biztonság kedvéért találtok kézfertőtlenítőt, és érkezéskor a hőmérsékletet megmérhetjük (37,5 foknál magasabb hőmérséklet esetén sajnos nem áll módunkban beengedni).


Előadásunkon dinamikus árazással alakítjuk az árakat. Ez azt jelenti, hogy az alapárnál alacsonyabb és magasabb árak is lehetségesek az előadásokra, a kereslet-érdeklődés alapján. Az előadás alapára: 4000 Ft.

Az előadás hossza: kb. 2,5 óra (19:00-21:30), egy szünettel.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

A színháztermet negyed órával az előadás előtt nyitjuk.
A színházi büfé az előadás előtt egy órával nyit.

 

MOMENTÁN:BÓNOD VAN? 

Ha ajándékba kapott bónnal jönnél előadásunkra, akkor kérjük, egy jegyet tegyél a kosárba. A bónod kódját (vonalkód alatti számsor) írd be a "Promó kód" mezőbe, majd menj végig a vásárlási folyamaton.
Egyelőre egy vásárláskor egy bónt tudsz beváltani. Ha 2 vagy több jegy van a kosaradban, azt nem tudja értelmezni a rendszer. A következő bón beváltásához újra kell indítani a vásárlást (kosárba tenni egy újabb jegyet, majd beváltani a bónt). Dolgozunk rajta, hogy egyszerre többet is be lehessen váltani!
A jegyedet e-mailben kapod meg. Nem szükséges kinyomtatni (éljenek a fák!).

Várunk szeretettel!

Kérdés esetén keress bátran: szervezes@momentantarsulat.hu