Október 20. és 24. között egy pici, barátságos eseménnyel készülünk, amelyen bepótoljuk a tavaly elmaradt vetítéseket, hogy megnézhessétek a legjobb kortárs animációkat. Vasárnap pedig jobban beleláthattok majd a BABtér életébe is, megmutatjuk nektek az animációs, grafikai és riso műhelyünket. 

A BABtér az 5. Primanima desztivál első napján nyitotta meg kapuit a Templom tér 12-ben. Mint animációsfilmes és kreatív alkótóközpont oktatási és kulturális szolgáltatásokat nyújt minden korosztály számára. A BABtérben animációs és grafikai stúdió, rajzterem is működik, ahol felsőfokú szakképzésben és egyetemi oktatásban résztvevő diákok is fejleszthetik animációs filmjeiket. A nyílt napon a mese- és Primateen, vagyis a kamaszoknak szóló vetítések mellett bemutatjuk nektek a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, vagyis a BABtér lehetőségeit. A gyerekek az animációs és grafikai játszóházban sajíthatnak el kreatív trükköket, a felnőtteknek pedig megmutajuk milyen képzéseink vannak, köztük a Rajzakadémiát, a Művészeti előkészítőt az állandó művészeti műhelyünket és kiállítással is készülünk. Bemutatkozik a legújabb vállalkozásunk, a Primanima Print House, ahol a sokszorosított grafika hagyományos és kortárs művészeti technikáit lehet megismerni és elsajátítatni.

AZ ÖTÖDIK NAP (vasárnap) PROGRAMJA:

9:00 GYEREKFILMES PROGRAM 1 (11-14 éveseknek) / 52 perc / BABtér nagyterem

10:00 GYEREKFILMES PROGRAM 2 (11-14 éveseknek) / 54 perc / BABtér nagyterem

11:00 GYEREKFILMES PROGRAM 2 (7-10 éveseknek) / 62 perc / BABtér nagyterem

12:05 GYEREKFILMEK LENGYELORSZÁGBÓL (7 éves kor felett) / 60 perc / BABtér nagyterem (ingyenes, de ha biztosan szeretnél jönni válts nullás jegyet)

9-12 NYÍLT NAP gyerekeknek és felnőtteknek (délelőtt): Animációs és grafikai játszóház, Rajzakadémia próbaóra, Bemutatkozik a Primanima Print House, Kiállítás (ingyenes, de ha biztosan szeretnél jönni válts nullás jegyet)

13-16 NYÍLT NAP gyerekeknek és felnőtteknek (délután): Animációs és grafikai játszóház, Rajzakadémia próbaóra, Bemutatkozik a Primanima Print House, Kiállítás (ingyenes, de ha biztosan szeretnél jönni válts nullás jegyet)

13.00 PRIMATEEN PROGRAM 1 (13-15 éveseknek) / BABtér nagyterem 

14.15 PRIMATEEN PROGRAM 2 (16-18 éveseknek) / BABtér nagyterem  

A programjainkra a jegy egységesen 800 Ft. Kérjük érkezz időben, hogy pontosan tudjunk kezdeni. A műsorváltozás jogát fenntartjuk. 

Részletes program: https://babter.hu/foglalkozasok/primanima-mini-es-babter-nyilt-nap

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/633476633979191/