Március 29-én a Müpában ünnepeltük meg az idei Piano Day-t (azaz a Zongora Napját), rendhagyó módon pedig egy levezető eseményt is szeretnénk hozzáfűzni a programhoz. Április 19-én (pénteken) 19 órától a Három Hollóba és annak versenyzongorája köré invitálunk titeket, hogy együtt hallgassuk meg az éppen Európa-turnén lévő brit zeneszerző, Simeon Walker és a Piano Day Budapest közelmúltbeli estjén telt ház előtt fellépő vaghy előadását, aki ezúttal az idén érkező debütáló lemeze darabjaiból válogat, eklektikus improvizációkkal megfűszerezve műsorát.

FELLÉPŐK:

Simeon Walker
Miután tíz évig zenészként dolgozott, a brit zongorista-dalszerzőt, Simeon Walkert hamar a modern klasszikus szcéna feltörekvő művészei között emlegették a 2016-os Preface című EP-jének és a 2017 novemberében megjelenő debütáló albuma, a Monónak köszönhetően. Az intim, közvetlen hangvételű zongoraszerzemények nemcsak a kritikusok szívét lágyították meg, de a BBC több csatornája (így a BBC Radio 3, a BBC Radio 6, a BBC World Service és a BBC Introducing) is előszeretettel játszotta Walker műveit. A brit előadó a Latitude Festivalon is felléphetett már, emellett tavaly egy nyolcállomásos Európa-turnén varázsolta el a közönséget. Legutóbb Hannah Sumner énekesnővel jelentett meg közös számot, a Foundot pedig számos médium éltette. A hivatalos Piano Day-lejátszási listára már háromszor is felkerülő Walker nyugodt, befelé forduló, instrumentális számai a hallgatót egy belső utazásra invitálják, hogy megtalálják a csendet és a szépséget, miközben a különböző zenei történetek könnyed előadásban kelnek életre. A zongoraművész most ismét Európa-turnéra indul, hogy még több emberhez juttassa el bensőséges darabjait, és többek között potsdami, glasgow-i, stockholmi, düsseldorfi, prágai és bécsi állomások után Budapesten zárja tavaszi koncertsorozatát.

https://www.youtube.com/watch?v=o9IlfLpA7UI 
https://www.youtube.com/watch?v=-zpm95ob14c 

vaghy
Az Anna and the Barbies billentyűseként ismert, klasszikusan képzett zongorista-zeneszerző, Vághy Tamás csak néhány éve döntött úgy, hogy a rockzenétől teljesen eltérő hangvételű, experimentális szólóprojektjét a nagyobb nyilvánosság elé tárja. A Piano Day-mozgalom elindítója, Nils Frahm egyik videója ébresztette rá, hogy a hosszú évekig a csupán az otthona falai között megszólaló szerzeményeinek a modern klasszikus stílus a tökéletes közeg, melynek képviselői (így Frahmon túl például Ólafur Arnalds vagy Martin Kohlstedt) azóta is nagy hatással vannak alkotói munkásságára. A vaghy művésznév mögé rejtett projektjében minden téren főszerephez jut a zongora, amelynek hangját különböző elektronikus effektekkel erősíti fel, miközben vintage hangszerekkel is kibővíti a billentyűk adta lehetőségeket. Első hivatalos megjelenése a Blue Spiral Records The Minimal Piano Series című válogatáslemezének második kiadásán hallható. Az olasz kiadó által meghirdetett zeneszerzői versenyre benevezett Invisible Touch pedig nemcsak felkerült erre az albumra, de egyben nyitódala is lett a minimalista stílusú zongoradarabokat magába foglaló hanganyagnak.  Várhatóan 2019-ben érkezik az első vaghy-nagylemez, a Minimalism, amely minimál elektronikával támogatott, letisztult zongoraszerzeményeket ígér.

https://youtu.be/5qTlKxNzHqA    
https://youtu.be/1fvT2bpHczE