Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő? Ezek a kérdések állnak előadásunk középpontjában.

Pál Feri egy római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, motivációs előadó, író, aki arra tette fel az életét, hogy segítsen másokon, útmutatásával könnyítsen az emberek életén, a személyes lelki egyensúly megtalálásában. Előadásaira jellemző egyrészt a komoly szakirodalmi háttér, másrészt a stand-up comedyből is ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus, ezért vallástól függetlenül minden érdeklődő embert rögtön magával ragad!

És hogy miről lesz szó a következő előadásán? A tőle származó idézetből kapunk egy kis ízelítőt:

"De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk" – mondja Pál Feri, aki aktuális előadásában ezt a témát bontja ki a tőle megszokott lebilincselő stílusban.

Gyere el és hallgasd meg személyesen is, ha pedig az előadás végén még marad benned kérdés, itt azt is felteheted!

Kapunyitás: 18:00

Előadás kezdés: 18:30

Az ülőhelyek elfoglalása az érkezés sorrendjében történik.