A WWF Magyarország a MagNet Labor közreműködésével WWF Corner elnevezéssel beszélgetéssorozatot indított, melynek harmadik rendezvényére február 27-én 18:30-tól kerül sor a MagNet Közösségi Házban.

 

A víz mindennek az alapja, a víz maga az élet. Amellett, hogy az élővilág jelentős részének otthont nyújt, ezt isszuk, ebben fürdünk, ezzel öntözünk, és ha kikapcsolódásról vagy sportról van szó, legtöbbünknek akkor is a víz jut először eszébe folyók és tavak formájában. Természetes vizeinkkel mégis egyre jobban elveszítjük a kapcsolatunkat, a nem fenntartható vízgazdálkodás pedig egyre rosszabb állapotba sodorja őket.

 

A WWF Corner harmadik rendezvényén szakértőink és vendégeink azt járják körül, hogy milyen állapotban vannak és mennyire szennyezettek valójában természetes vizeink és az a víz, amit iszunk, milyen a kapcsolat a városok és a folyók, azon belül is Budapest és a Duna között, és hogyan lehet tenni azért, hogy helyrebillenjen az egyensúly.

 

A beszélgetésen vendégeink lesznek:

-          Samu Andrea környezetkutató, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője

-          Dr. Engloner Attila ökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének korábbi igazgatója, a Tiszta Ivóvíz Nemzeti Kiválóság Program vezetője

-          Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó

-          Szávoszt-Vass Dániel geográfus, a Dunai Szigetek blog szerzője

Az esemény moderátora Doró Viktória környezetvédelmi újságíró, a ReCity és az InGreen magazin főszerkesztője.