Tegnapi nap folyamán a Historica zenekar gitárosa sajnos eltörte a kezét, így a Historica koncert elmarad.

 

Az Ismerős Arcok zenekar 1999 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja az egyetemes magyar kultúra szeretetének fontosságát. A jelenkor divatzenei irányzatának alternatívájaként kínálja azt a – kizárólag az Ismerős Arcokra jellemző izgalmas és magával ragadó – zenei hangzást és az egyedi tartalommal bíró gondolatokat, amely kiemeli az együttest a kortárs magyar rockzene táborából. A letisztult, kifinomult és precízen kidolgozott dallamvilágot Nyerges Attila értékes gondolatai emelik arra a magas szintre, amely évek óta jellemzi az Ismerős Arcok zenei munkásságát. Zenéjükben a hagyományos rockzenei hangzás mellett felfedezhetők a blues, a jazz, a pop és a világzene stíluselemei is. Dalaik témái között a legjellemzőbb gondolatok a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága. Valamennyi szerzeményük a hat művész lelkének zenei lenyomata. Az együttes tagjai hittel és meggyőződéssel vallják, hogy az elmúlt időszak jelentős társadalmi változásaihoz aktívan hozzájárultak dalaikkal. Számos szerzeményükben fogalmazták meg azokat az igényeket, amelyek alapján ma már törvények által biztosított jogokkal élhet a magyarság otthonában, a Kárpát-medencében. Az elmúlt 20 év egyik legtöbbet koncertező zenekaraként felléptek már a Kárpát-medence szinte valamennyi szegletében, de sikerrel turnéztak Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is. Lemezeik rendre a MAHASZ eladási listájának élmezőnyébe tartoznak. A zenekar Nyerges Attila állami kitüntetéseit, a 2019-es SZER Üzenete-díjat, a 2020-ban kapott Teleki Pál-érdemérmet és – a több évtizedes kultúrateremtő tevékenységért adható legrangosabb állami kitüntetést – a Máté Péter-díjat tartja pályafutása legfontosabb mérföldkövének.

A Historica zenekar több mint 10 éves múltra tekinthet vissza, egészen pontosan 2001 novemberében kezdett el formálódni. A jelenlegi felállást Ézsiás Péter – ének, zenekarvezető, Németh László Csoki – gitár, Kalmár Géza – billentyűs hangszerek, Huszák Zsolt – basszusgitár és Csikós Csaba – dobos alkotják. A zenekar a saját dalait játsza, melyek túlnyomó részt a történelmünk eseményeit dolgozza fel. Kezdeti szárnypróbálgatás gyanánt 2003-ban elindultak a “Legyen neked könnyű” tehetségkutató rockfesztiválon, amelyet meg is nyertek. Ugyanebben az évben külön díjazottjai voltak a Magyar Honvédség Összművészeti Tehetségkutató Fesztiváljának. Számtalanszor turnéztak Erdélyben és más határon túli, magyarok lakta területen, Felvidéken és Kárpátalján is.

A VálaszÚt zenekar rendhagyó felállásban játszik. A frontember Szebelédi Zsolt az éneklés mellett dobol, egy direkt erre a célra tervezett dobfelszerelésen. Szerzőtársával, a gitáros Móczár Lászlóval alkotják a mindenkori zenekart, állandó vendégművészek társaságában.
Szebelédi Zsolt – ének, dobok, gitár
Móczár László – gitár, vokál
Közreműködnek:
Tenkes Tamás – gitár
Szklyárov Szergej – basszusgitár, vokál
Zenei jellemzőik közé tartoznak az érzelem, a dinamika, a lelki töltöttség. Izgalmas és egyéni hangzású dalaik hangulata, dallamvilága széles skálán mozog. Mély gondolatvilágú, magyar nyelvű szövegeik minden korosztályhoz szólnak. 2017-től az együttes dr. Varga Tibor jogtörténésszel közreműködve történelmi tárgyú dalokat ír, melyben a VálaszÚt egy új oldalát mutatja meg.

18 óra kapunyitás
19:00 óra Válaszút koncert
20:30 óra Ismerős Arcok koncert
22:00 óra Vége

Belépés a hatályos járványügyi szabályok szerint lehetséges. A koncert a RockHáz programsorozat része.

Várjuk Önöket szeretettel!