Mindset: Mars expedíció - lélekhatár a csillagos ég

A PszichoKávéházba ezúttal Kohn Esztert pszichológust, a Mars Initiative önkéntesét köszönthetjük előadónkként, aki a Mars expedícióról, kolonizációról és annak lélektani mozzanatairól fog nekünk mesélni. Az előadást követi egy szintén izgalmas kerekasztal-beszélgetés állandó kerekasztalunkkal és az előadónkkal. A beszélgetés során a témát vallási, szociológiai és kultúrális viszonylatok mentén járjuk körül és mélyítjük el.       

Mi történne egy kislétszámú csoporttal, akik feladata, hogy felkészítsenek egy új bolygót az emberi életre? Milyen hatással lenne az egyénre és a csoportra ez az izolált környezet? Hogyan alakulna ki és fejlődne identitása az új, marsi társadalomnak? Ezekre és más hasonlóan érdekes kérdésekre kapunk válaszokat az est folyamán.