A MilleniArt Ensemble a hazai koncertélet egy új és üde színe. Egy éve alakult meg Király Eszter és Fujita Júlia alapításával a fiatal zeneművészekből álló együttes, azóta pedig olyan helyekre vihették el a muzsikájukat, mint például a Müpa, vagy az Őrségi Kortárs Zenei Napok.
A zenekar tagjai különböző formációkban már régóta együtt zenélő művészek, régi barátok. Indult róluk az együttes hivatalos közösségi oldalán egy bemutatkozó széria, melyben személyesen adott interjúk keretein belül kicsit jobban megismerhetik az érdeklődők az együttes tagjait.
A zenekar a 2021-es évadában a kortárs és a barokk zenét fűzi össze, ennek szellemében koncert sorozatokat tartanak különböző budapesti helyszíneken. Egy éves pályafutása alatt a MilleniArt híre robbanásszerűen terjedt el.
Habár repertoárjuk gerincét a kortárs és a barokk alkotja, nem zárkóznak el más műfajoktól sem.
A fesztivál ingyenesen is megtekinthető. Jegyvásárlásukkal viszont hozzájárulnak, hogy közösen támogassuk a jövő művészgenerációját!
A Dunakeszi Katonadombon lévő parkolót használva könnyen megközelíthető a helyszín! https://www.google.com/maps/place/Dunakeszi,+Katonadomb+u.,+2120/@47.6492668,19.1204505,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4741d6ca856c8eff:0x3599ebc49005c57e!8m2!3d47.6492668!4d19.1226392