A Meg Egy Cukorkával indul a Robot és a Mertez Management közös koncertsorozata! Az estét pedig Papp Szabi & Pulius Tibi (Supernem) nyitja.


MEG EGY CUKORKA
Magasan szálló, széleken táncoló, magyar szövegű pop’art rock'n'roll. 2018-ban megjelent első nagylemezük, ami a Hangfoglaló Program támogatásával valósult meg. Több dalukat játszotta/játssza a Petőfi Rádió, és évek óta járják a klubokat, illetve a kisebb hazai fesztiválokat! Hamarosan megjelenik második nagylemezük, KERESEM címmel.
Többek között a Supernemmel is rengeteget turnéztak, ahol azonnali barátság, és zenei szimpátia alakult ki a két zenekar között, így nem volt kérdés, hogy ezen az estén a HOST nem más lesz, mint a Papp Szabi & Pulius Tibi duó, akik rendhagyó formában játszanak el néhány Supernem dalt! ...és ki tudja, még az is lehet, hogy színpadra állnak a Cukorkákkal együtt is!
Jegyek: 1500,-
A jegyedet augusztus 20-tól megvásárolhatod elővételben, vagy a helyszínen.
---------------------------------------------
MERTEZ X ROBOT LIVE
A Robot és a Mertez összefogott, hogy egy új közösséget teremtsen az élő zenén keresztül, teret adva a tehetséges, értéket képviselő zenekaroknak.
Az este fő fellépője előtt minden alkalommal ismert zenészek lépnek színpadra, hogy közreműködésükkel elősegítsék a célt: hogy figyelmet kapjanak a minőséget képviselő, de egyelőre szűkebb körben ismert előadók.