LÓCI JÁTSZIK
vendég: GranCanada

2023. március 11. szombat
PMC, Tata

A Lóci játszik zenekar őszinte életszemléletével, és energikus színpadi jelenlétével keríti hatalmába a koncertre látogatókat. A zenekar néhol balkáni, néhol alternatív beütésű, és ez pedig egy olyan családias, és szórakoztató hangulatot hoz amíg színpadon vannak, hogy az ember rögtön úgy érzi teljes mértékben ellazulhat, és átadhatja magát a fúvósokkal tarkított funky szólamoknak. A vidám hangulat ellenére Lóci szövegeinek különlegessége, hogy mindegyik életének egy fontos szakaszát örökíti meg, így könnyen lehet velük azonosulni. Ilyen például a régi dalok közül az ’Ó Nincs’, a ’Minden úgy jó, ahogy van’, ’Szociálisan érzékeny dal’ vagy az új, „Színes, magyarul beszélő” című lemezen megjelent szám, a ’Túl sok a városban a diszkó’.
A 7 éve működő zenekar történetét Csorba Lóci névadó frontember alapozta meg még 2014-ben, amikor megírta a VAN filmzenéjét. Ezt követte a Ki Mit Tube, és a Cseh Tamás Program elismerése, egy sikeres turné a Margaret Islanddel közösen, majd fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját. 2017-ben megnyerték a Fonogram „Év Felfedezettje” díját, és a Nagy-Szín-Pad verseny győztesei lettek, így az összes fesztiválon kiemelt helyeken léptek fel, ahogy például a VOLT-on a Linkin Park előtt, a SZIGET-en PINK előtt, a Strand fesztiválon pedig a Bastille előtt. Utóbbinak a hivatalos himnusza is a ´Nem táncolsz jobban´ slágerük egy nyári mutációja lett, ´Nem strandolsz jobban´ címmel. A 2020-as Magyar Filmdíj gálán Lóci Csengery Dániellel együtt elnyerte a legjobb zeneszerző díjat a Seveled film főcímdalának megírásáért. 2021-ben a ‘Panelparadicsom’ klipje kapta a legjobb performansznak járó díjat a Magyar Klipszemlén.

A GranCanada öt fős felállásában a dob, basszus, gitár alaphármasán túl a trombita kap helyet, a hangszerelésre pedig a soul lágyságát néhol a hiphop keménységével ötvöző ének teszi fel a koronát. A 2018-ban alakult alternatív R&B zenekar szépen lépdelve előre végigjárta a szokásos hazai ranglépcsőket, előzenekarként bizonyíthattak már az Akvárium kis- és nagyhalljában, az Ethnofil, illetve a Follow the Flow előtt. 2021-ben már turnéztak vidéken a Lóci játszikkal, és ugyanebben az évben jelent meg első, Fénytörés című nagylemezük. Több fesztiválon is megfordultak, a 2022-es nyári szezont a Budapest Parkban indították, majd felléptek a Művészetek Völgyében, a Campuson, az Ördögkatlanon, a Strand és a SZIN fesztiválon, illetve októberben a BUSH keretein belül. A PMC-ben legújabb albumukat mutatják be.

A koncert az NKA és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.