A „Mit akar a férfi?” sorozatunk következő állomása 2020. január 18-án a „Hogyan neveljünk boldog fiúkat és férfiakat?” kerekasztal beszélgetés három nagyon izgalmas személyiséggel.

Dr. Agócs Gabriella pszichiáter, pszichoterapeuta, integrál szemléletű családállító, akit orvosként is mindig az érdekelt, hogy miként érhető el az öröm és a derű, a harmonikus kapcsolódásra való készség, a családi sorssal való megbékélés. Reke Balázs filozófus, filmesztéta, aki újságíróként, rádiós műsorvezetőként is dolgozott évekig, de megjelent regénye is, és egy ideje dr. Agócs Gabriellával közösen dolgoznak egy elemző filmklubban, ahol adott tematika mentén meghatározott filmekről adnak értelmezési lehetőséget a nézőknek, a pszichiáter és a filmesztéta szemszögéből. Joós István író, eladó, az Énakadémia alapítója, az EgoYoga vezetője, több száz videóban foglalkozik párkapcsolati kérdésekkel, útkereséssel, több könyve is megjelent, amelyekben a férfi és női szerepeket elemzi a hozzá forduló emberek élettörténetei és saját megélései mentén. A januári eseményen mindhárom előadótól hallhatunk egy rövid előadást, majd egy kerekasztal beszélgetés során, izgalmas filmrészletekkel tarkítva elemezzük a fiúk, férfiak életútjának buktatóit, a nevelés során bekövetkező traumákat és a felismerés és gyógyulás útjait.

A belépő mellé minden jegyvásárló megkapja a helyszínen Maureen Haley „Hogyan neveljük boldog gyermeket” című könyvét.