Ősszel közös turnéra indul a HANØI és a Satelles, ami november 3-án jut el Budapestre: a Dürer Kert 041-es termében az Anchorless Bodies, a Heartlapse és a Gyilkos is csatlakozik majd az estéhez.

Hanoi:

Legutóbbi, ötszámos kiadványával a debreceni HANØI eddigi legkiforrottabb lemezét jelentette meg, aminek dallamvilágában éppúgy megjelent az ezredfordulós hardcore/punk, mint a magyar punkkultúra gyökerei és az a szenvedélyes hozzáállás, ami a Látóképek atmoszféráját is meghatározta. Nem véletlen, hogy a Csak egyszer éltünk az Index 2017-es toplistáján is a 10. helyig jutott a stáb kedvenc hardcore/punk kiadványaként: a Hanoi, ami többek között a Cro-Mags és a H2O előtt is bizonyíthatott már, napjaink egyik legmeghatározóbb hazai zenekara a műfajban.

Anchorless Bodies:

Tavaly, Testet ölt című lemezével a miskolci Anchorless Bodies végérvényesen megtalálta saját hangzásvilágát. A dallamos hardcore/punk szenvedélyét az ezredforduló screamójának katarzisával, a black metal keserű, nyers erejével és néhol post-rockos textúrákkal elegyító zenekar legutóbbi lemeze - amit a srácok a Canvas társaságában mutathattak be az A38 Hajó koncerttermében - méltán bizonyította, hogy a Harag sem egyszeri csoda volt, és az élőben is intenzív koncertjeiről ismert zenekar őszi budapesti koncertje is jó eséllyel mozgatja majd meg a Dürer középső termét.

Satelles:

A zenekar áprilisban megjelent második nagylemeze, a Pongo Pongo Collective gondozásában napvilágot látott Some Got Saved a rendszerváltásról és annak utóhatásáról szól. Az album kilenc új dala a vasfüggöny feldarabolása óta felnőtt nemzedékről és nemzedéknek íródott, akik keresik a helyüket a világban, csalódnak, keresnek, menekülnek, és akik rákényszerülnek arra, hogy otthonuktól távol kezdjenek új életet. Az új lemez dalaival a Satelles a nyári fesztiválturné mellett a Rise Against és a Ruiner vendégeként is bizonyíthatott már, a lemezt pedig az Idioteq az európai dallamos hardcore színtér újabb értékes megjelenéseként írta le.

Heartlapse:

Nyáron, két éves csendet megtörve tért vissza új dallal a budapest Heartlapse, és bár az Afterimage c. EP-re még várni kell, a This Thing is Gonna Heart You mind videójával, mind a dalszerkezetét tekintve is új fejezetet nyitott a zenekar életében. A 2017 óta olasz frontemberrel, Luca Bogliával kiálló zenekar több állomáson is kíséri majd ősszel a Hanoit és a Satellest, a Düreres koncertjükön pedig joggal várunk további új dalokat az Absent Surface-en már megjelent felvételeken túl.

Gyilkos:

Budapest leghangosabb power triója januárban jelentette meg második (II) kislemezét, amivel a korábban megismert, a Kvelertak és a Cancer Bats által is megihletett hangzásuk minden korábbinál sötétebb és kísérletezősebbé vált. A doom, a black metal és az underground hevessége által átjárt anyag jóvoltából a Gyilkos jó eséllyel megtalálta saját hangzásvilágát, és már abban is elég gyakorlottak, hogy pokollá tegyék a színpadot, amin játszanak.