A Gorg&Benzol egy félinstrumentális, fél-élvezhető stenk-fusion trió a keleti blokkból. Céljuk hogy a hallgatóság furcsán érezze magát és mindenki kérdőjelezze meg önnön valóját. Ezt éles váltásokkal, gyomorforgató harmóniákkal, modulációkkal, és szigorú kompromisszumkerüléssel igyekeznek elérni. Kevernek technót jazz-el, rock zenét jazz-el, funkot jazz-el és jazzt is jazzel. Szeptember 14-én jelent meg az első lemezük, a “Trip to Hatland”, tulajdonképpen dalok találhatóak rajta, és volt már olyan aki meghallgatta. A dalaik néha elképzelt világokban játszódnak, néha pedig a való világban, de valahol mindig. Sose tudják hogy hova mennek, de végül mindig odaérnek legalább. 2023 októberében több ezer zenekar közül megnyerték az Öröm a Zene tehetségkutató sorozat döntőjét (valószínűleg adminisztrációs hiba), aminek hatására már elmondhatják, hogy voltak zenei sikereik amellett a 8 ember mellett, akik általában koncertre látogatnak. A győzelemnek köszönhetően nagyon sok lehetőségre tettek szert, amelyeket egyben félve de émelyegve várnak


Lawn Dogs

A zenekar 2018 nyarán alakult, azóta számos koncertet adtunk itthon és külföldön is (Szlovákia, Csehország, Szerbia, Horvátország) különböző fesztiválokon és klubokban. Több versenyen is részt vettünk, melyeken az alábbi eredményeket értük el:


Nové Tváre Slovenského Jazzu – Különdíj

NMI Petőfi 200 – 2. helyezet

Hastagh KN – 1. helyezet


Tavaly debütáló lemezünk elnyerte a Native DSD év lemeze díját: https://www.nativedsd.com/product/hres2126-the-new-poetry-of-the-fallen-testament/


Kizárólagosan saját szerzeményeket játszunk. Zenénkben törekszünk az őszinteségre és szabadságra. Sokféle forrásból táplálkozunk, ezekből próbáljuk kinyerni saját kvintesszenciánkat. Törekszünk valami sajátos, a már meglévő hangzások-hatások újrakombinálása által, új, értékkel bíró egyedi dolgot teremteni. 



A zenekar tagjai: 


gitár - Szabó Vincent (SK-HU) 

billentyűk - Lukács Márton Örs (HU)

basszusgitár - Szabó Kristóf (SK-HU) 

dob - Varga Szabolcs (HU) 


Album: https://wmmd.lnk.to/LawnDogs_TheNewPoetryoftheFallenTestament

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UC5yQZxRzrDoxSZFIe4LCKAg

Instagram: https://www.instagram.com/thelawndogs/ 

Facebook: https://www.facebook.com/thelawndogs


The Hybrid Drummer Duo

Jancsovics Máté és Domonkos Gábor duójának hangzásvilága egy house / techno dj szetthez hasonló, viszont ezt a zenei textúrát élőben, egy hibrid dobfelszerelés és egy effektezett basszusgitár segítségével valósítják meg. Az élő hangszerelés teret ad az improvizációnak is, így a zenekar és a közönség dinamikája együtt tud mozogni, és a koncert a végére igazi eksztatikus élménnyé válhat.