Maria Elia vacsoraest
A séf, aki újradefiniálta a görög ételeket


A 2019/20-as évadunkat két görög vacsoraesttel indítjuk, meghívtuk Maria Elia séfet, hogy szeptember 18-és 19-re állítson össze egy-egy ötfogásos menüsort a Globalista Konyha vendégei számára.  Maria a két estére olyan ételeket készít, amely a görög hagyományokat ötvözi saját elgondolásaival és a legjobb magyar alapanyagokkal, hogy a végeredmény a görög összetevők és ízek eklektikus keveréke legyen. 

 Maria pályafutása

Maria Elia már négyévesen tudta, hogy séf lesz. Legfőbb inspirációja édesapja étterme volt, ahol kisgyerekként nagyon sok időt eltöltött.  A szigorú tanulószerződéses képzése után Stephen Terry konyhájában, valamint az El Bulliban és a San Sebastianban található Arzak étteremben szerzett gyakorlati tapasztalatot, amely felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult első szakács pozíciójához, amelyet 2006-tól töltött be a bermondsey-i Delfina étteremben, közel egy évtizeden keresztül. Ezután következett a Whitechapel Galéria Étterem, ahol megtévesztően egyszerű, mégis összetett ételei számos elismerést, köztük Michelin ajánlást is kaptak.

Kaliforniában egy ötcsillagos üdülőhelyen újonnan nyílt és hamar népszerűvé vált étterem főnöke lett, ahol egyedülálló görög-kaliforniai ételeket készített, Ruandában pedig vacsora klubot alapított. Induló éttermek tanácsadójaként is ismerik őt világszerte. Maria jelenleg Londonban él, ott ír főz és tanít. A Great Guns Social, London egyik legmenőbb pop-up éttermének gasztronómiai kurátora és 3 díjnyertes könyv, The Modern Vegetarian, a Full of Flavour és a Smashing Plates szerzője.

Helyszín: KAJAHU (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 11.)

A menü:

Smashing Plates Menu by Maria Elia

Sárgarépa keftedes, sárgarépa tabbouleh, tahini
Carrot keftedes, carrot tabbouleh, tahini sauce

Chilivel sült feta, görögdinnye, mazsolas oregánó öntet, fenyőmag
Chili roasted feta, watermelon, raisin oregano dressing, pine nuts

Polip, taramasalata, édeskömény, kapribogyó, citrom, ropgós burgonya
Charred octopus, taramasalata, fennel, caper and lemon salad, crispy potatoes

Kacsa shawarma, kacsa gigantes, datolya, mandula baklava
Duck shawarma, duck gigantes, date and almond baklava

Kataifiba csomagolt, töltött füge, fügelevél panna cotta
Kataifi wrapped stuffed figs, fig leaf panna cotta


Vegán:

Sárgarépa keftedes, sárgarépa tabbouleh, tahini
Carrot keftedes, carrot tabbouleh, tahini sauce

Habosított tofu, görögdinnye, mazsolás oregánó öntet, fenyőmag
Whipped tofu, watermelon, raisin oregano dressing, pine nuts

Sült káposzta, pisztácia, vegyes gabona, zöld tahini
Charred cabbage, pistachios, mixed grains, green tahini sauce

Padlizsán shawarma, gigantes, padlizsán, datolya, mandula baklava
Aubergine shawarma, gigantes, aubergine, date and almond baklava

Kataifiba csomagolt, töltöttt füge, fügelevél krém
Kataifi wrapped stuffed figs, fig leaf cream

 

Kérlek, a megjegyzés rovatban jelezzétek, hogy hány húsos vagy vegán menüt szeretnétek, ha egyszerre több jegyet vettetek. 

Ez nagyon megkönnyíti a munkánkat, okosabban tudunk előre készülni és a vacsora alatt sem ér majd minket meglepetésként, ha kiderül, hogy 44 vegán vendégünk van és csak 2 húsevő. :) 

Ha nem írtok megjegyzést, akkor úgy vesszük, hogy a húsos alap menüt kéritek. 

Megértéseteket előre is köszönjük!

Rólunk: https://www.globalistakonyha.com/