19 órától
● Polgárpukkasztás ecsettel
drMáriás tárlatvezetése a Garten Művészeti Vásáron

Az elmúlt több mint tíz évben készített alkotásain drMáriás alapvetően politikusokat, történelmi, közéleti szereplőket, kulturális ikonokat ábrázolt egy-egy festőóriás stílusában a publikum döbbenetére. Nem áll tőle távol a polgárpukkasztás, sőt a politikai elit pukkasztás sem. Ecsetjével nem kíméli a miniszterelnököt sem, ahogyan legutóbbi albumának címlapján is "Orbán »Superman« Viktor visszahozza az angol kislánynak a Brexit hűvös szele által elfújt szívlufiját, és csak annyit kér cserébe, hogy szüljön három keresztény gyermeket Banksy műtermében" című képe szerepel. Egy biztos, mondandója mindig aktuális és közéleti. A Garten Balaton Művészeti Vásáron tartott tárlatvezetésén a kortárs művészek bátor ecsetkezelését méltatja és látja el a festményeket saját művészeti reflexióival, miközben arra keresi a választ, mivégre fest a festő a jelenben.


›››

20 órától
Művészeti konzultáció
drMáriás művészeti albumának dedikálással egybekötött könyvbemutatója
Megtörtént, amire régóta vártunk: drMáriás elindította a Művészeti konzultációt. Sok fontos ember bekapcsolódott Karácsony Gergelytől Bödőcs Tiborig, Lovasi Andrástól Till Attiláig, Bukta Imrétől Ladik Katalinig, Gerendai Károlytól Győrfi Pálig, Pataki Ágitól Fábry Sándorig, Mécs Mónikától Pándi Balázsig – és még hosszan sorolhatnánk a neveket. Megvan az eredmény is: az emberek mindegyike drMáriás egy-egy festményéről írt, többnyire szellemes módon. Ez önmagában sem kis projekt, de itt ennél is többről van szó: drMáriás maga is írt valamennyi kép sorsáról, s egy-egy izgalmas privát fénykép is előkerült, amely kiteljesíti a festmények jelentését. Mindezek nyomán egy elképesztő mértékben színes és sokrétű album jött létre! Túlzás nélkül alapmű. Az alkotó immár több, mint három évtizedes művészi pályáját Gulyás Gábor esztéta kiváló tanulmánya mutatja be a kezdeteitől napjainkig, Kieselbach Tamás művészettörténész pedig az album bevezetőjében a művészhez kapcsolódó személyes kapcsolatán keresztül hívja fel a figyelmet korszakos fontosságára.
A kötetben 125 felkért szerző és drMáriás szabad stílusban kommentálja válogatott festményeit, ezeket családi és személyes fotók, plakátok egészítik ki. Bevezetőt írt Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Gulyás Gábor esztéta pedig hosszabb tanulmányban elemzi drMáriás pályáját. Az album, amely a művész 55. és a Tudósok zenekar 35. születésnapja alkalmából jelenik meg, nem volna teljes hanganyag nélkül, így a szövegekhez és a képekhez egy olyan cd társul, amely a Tudósok legütősebb számait vonultatja fel. ​

 

›››
21 órától
Nemzeti konzultáció - A Tudósok zenekar koncertje
A Tudósok a kelet-európai poszt-punk legszívósabb túlélője, melyet hazánk egyetlen szürrealista polihisztora, drMáriás 1986-ban, tehát pontosan 35 évvel ezelőtt alapított Újvidéken, a volt Jugoszláviában. A szabad jazz, a szürrealista költészet, a zajzene és a New York-i ihletésű, hetvenes évek végi punk-funk-diszkó elemeivel zsonglőrködő együttesben az évek alatt tucatnyi kiváló magyar és külföldi zenész megfordult, többször bejárták Európát, de Moszkvában és a tengerentúlon is koncerteztek. Koncertjeiken katartikus összművészeti karneváli hangulatot teremtenek, ahol a jazz, a funk, a pop, a punk, a dadaista színház és a költészeti perfomansz találkoznak drMáriás kivetített festményeivel. A Tudósoknak Budapest mellett Londonban, Moszkvában és Ljubljanában is kiadták egy-egy lemezét, emellett számos nemzetközi turnéjukon felléptek olyan patinás klubokban, mint a New York-i Knitting Factory, az amszterdami Paradiso, a moszkvai Dom, a berlini Supamolly, a londoni Bull’n’Gate, a párizsi Instants Chavirés, a ljubljanai Cankarjev Dom, a belgrádi SKC és még sok más. A Tudósok története a Nem élhetek Milosevic nélkül c. kötetben olvasható.


›››
Belépő 2500 Ft-os napijeggyel, mely mindhárom programra, illetve a programokat megelőző felolvasóestre, valamint a Felsőörsi Fotóudvar programjaira is érvényes: 2500 Ft

›››
A Garten Balaton a Kultháló VEB2023 első bázisa.
A Garten Balaton 2021. évi eseménysorozata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

›››
www.gartenbalaton.com