Az örmény származású David Yengibarian 1976-ban született Jerevánban, zenészcsaládban nőtt fel, kilencévesen lett a Jereváni Zeneiskola növendéke, tízévesen kezdett el tangóharmonikázni. 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, és hamarosan az egyik legkeresettebb jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzővé vált. Magyarországi befutását több külföldi meghívás is követte: játszott Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Bécsben, Edinburghban, New-Yorkban. Eddig öt saját lemezt jelentetett meg (ebből kettőt a BMC Records gondozásában), továbbá számos színházi- és filmzenét komponált. A színpadon és a lemezein is olyan nemzetközi hírű előadóművészekkel játszott együtt, mint Frank London, Boris Kovač, Lukács Miklós, stb.

Népzenei ihletésű egyedi zenei világának fő inspirációs forrása az örmény zenei hagyomány, a kelet-európai népzene ihlette aszimmetrikus ritmusok, az európai és amerikai jazz és improvizatív zene, az argentin tangó, valamint az azt megújító Astor Piazzolla zenéje.

 

„A népzenében tökéletesen benne van egy nép sorsa. Nem akartam amerikai zenét játszani, de a saját népzenémet alkalmasnak tartom arra, hogy jazzre jellemző igényességgel közelítsek hozzá. Azt hiszem, általában minden igazi zenész a saját kultúráját igyekszik a legmagasabb színvonalon érvényesíteni – ami azért nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem játszhatunk egy-egy ismert amerikai jazz sztenderdet.” A lovasi koncerten David Yengibarian Vajdovich Árpád basszugitárossal lép a közönség elé.

 

Vajdovich Árpád 1994-ben szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán jazz-basszusgitár előadóművész és tanár szakon. Ezután Hollandiában, Európa egyik legnevesebb jazzfőiskoláján, a Hilversums Conservatoiumban tanult David de Marez Oyens tanárnál. 1998-ban tért haza, azóta számos zenekarban játszott: Kampec Dolores, Peca, Music Comfort (haknizenekar), Timeless Life, Kardos Négyes, a Besh o droM, Kiss Erzsi.

 

›››

Az esemény 2500 Ft-os napijeggyel látogatható. A napijegy a koncertet megelőző biciklis tárlatvezetésre is érvényes.

›››

A koncert kezdő időpontja: 2021. 08.12. 21 óra

A koncert helyszíne: Nagy gyula Galéria, lovas, Fő út 12. 

›››

A Garten Balaton a Veszprém-Balaton 2023 Kultháló projekt első bázisa.

›››

Az eseménysorozat az EKF Veszprém-Balaton 2023, a Nemzeti Kluturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. 

›››

A teljes program megtekinthető a www.gartenbalaton.com oldalon.