Kucsora Márta festőművésszel, a Budapest Art Factory alapítójával és Kopeczky Róna művészettörténésszel, az Easttopics társalapítójával és az acb Galéria művészeti vezetőjével beszélgetünk tehetségről, invencióról és a hosszútávú bizalomról, illetve arról, van-e különbség a férfi és a női szerepek között a művészeti szakmában. A beszélgetést Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész vezeti. A beszélgetés után Peggy Guggenheim, a művészet megszállotja című film lesz látható. 

Kucsora Márta a  Képzőművészeti Egyetem elvégzése után a New Jersey-ben található Montclair State University képzőművészeti mesterképzésében vett részt, majd 2006-ban tért vissza Magyarországra, ahol új erővel és koncepcióval vágott bele művészeti tervei megvalósításába. Barátaival megalapította a Budapest Art Factory stúdió közösséget, ahol azóta is dolgozik és menedzseli a házat, mely számtalan hazai és külföldi alkotónak nyújt rezidencia lehetőséget. A festőművész négy éve dolgozik a hazai galériaszintér egyik legelismertebb galériájával a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával. Márta idén bemutatkozott a tenger túlon is, a Manhattan-i Postmaster Gallery-ben láthatta a közönség képeit, következő nemzetközi kiállítása Kínában lesz, a Deji Art Museum ezer négyzetméteres terében. Az Egyesült Államokban a New York-i Postmasters Gallery képviseli.

Kopeczky Róna 2015 februárjától a budapesti acb Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik és az acb ResearchLab kiadványok társgondozója. 2015 elején csatlakozott az első OFF-Biennále Budapest csapatához, a 2017 őszén megrendezett második edíció csapatának tagja volt. Az Easttopics társalapítója, mely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik, és amelynek legutóbbi nemzetközi projektje a Secondary Archive című, Közép- és Kelet-európai nőművészek statementjeit gyűjtő platform. 

A beszélgetést követi Peggy Guggenheim, a művészet megszállotja című film vetítése a Garten Balaton kertmoziban. Többszörös díjnyertes dokumentumfilm a Guggenheim család örökösnőjéről szól, aki nemcsak megelőzte korát, de sok szempontból meg is határozta azt. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

A 2500 Ft-os napijegy a pódiumbeszélgetésre és filmvetítésre egyaránt érvényes. 

›››

A beszélgetés időpontja: 2021. 08.11. este 6 óra

A filmvetítés  időpontja: 2021. 08.11. este 9 óra

Helyszín: Nagy Gyula Galéria, Lovas, Fő út 12. 

›››

A Garten Balaton a Veszprém-Balaton 2023 Kultháló projekt első bázisa.

›››

Az eseménysorozat az EKF Veszprém-Balaton 2023, a Nemzeti Kluturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. 

›››

A teljes program megtekinthető a www.gartenbalaton.com oldalon.