Az újjászületés lehetősége, az újrakezdés művészete

A nagy érdeklődésre való tekintettel, megismételjük Az újjászületés lehetősége, az újrakezdés művészete tematikájú rendezvényünket! Az újjászületés és az újrakezdés minden aspektusát szeretnénk körbejárni, neves vendégeinkkel. Van, akinek az újjászületés azt jelenti, hogy egy komoly sorsfordulat után, új életet kell kezdenie, szinte a nulláról. Erről mesél majd Lippai Marianna, aki 8éven át ápolta gyógyíthatatlan beteg gyermekét, míg nem el kellett búcsúznia tőle...

Van, aki átéli saját halálát, de kap egy második esélyt, visszatérhet a testébe, és új alapokra helyezheti az életét. Ez történt Müller Péterrel, a magyar ezoterikus irodalom egyik legelismertebb, és legkedveltebb alakjával. Ezután az élmény után, Péter betekintést nyert több korábbi életébe is, ezekről is szívesen mesél nekünk. Valamint arról, hogy mindenkinek megvan a maga sorsfeladata, ami csak az övé, és amit ha nem végez el, újra és újra leszületik, és esélyt kap a lélek arra, hogy végre beteljesítse azt.

De a legtöbben talán az életünk során kapott kisebb-nagyobb pofonoknak, leckéknek „hála”, folyamatosan alakulunk, változunk, fejlődünk, és ha szerencsénk van, fokozatosan jobb emberré válunk. Ezekről a formáló élményekről mesél nekünk Sebestyén Balázs, valamint arról, hogyan került közel hozzá a buddhizmus.

A rendezvény háziasszonya, a Feel SOUL Good Lélekközösség alapítója: Peller Mariann

Dátum: 2019. Március 11. hétfő 18:00-19:30h

Helyszín: MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz utca 18.

Jegyár: 3900 Ft.-

A helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

Kapunyitás: 17:20

Kezdés: 18:00

A rendezvény nem sajtónyilvános, így az ott elhangzottakról kép és hanganyag készítése a szervezők írásbeli hozzájárulása nélkül tilos! Az előadók által tett nyilatkozatok megjelentetése (online felületeketen, nyomtatott formában stb.) nem engedélyezett.