POSTPONED!

 

Új időpontban, idén augusztus 13. és 16. között rendezik meg a 20. évfordulóját ünneplő EXIT fesztivált a varázslatos 18. századi Péterváradi várban, Újvidéken.

Mindössze 3 órányi autóútra Budapesttől különleges kaland vár minden fesztiválozóra egy olyan helyszínen, ahol jól megfér egymással a Monarchia történelmi öröksége és a modern, globális világ. Nemzetközi társaság, baráti árak, minőségi programok és hatalmas party, ez az EXIT Fesztivál.

A világsztárokat felvonultató, műfajilag is sokszínű line-up mellett az EXIT egy valóban értékközpontú rendezvény. Már megszületésekor az elnyomó politikai rezsim elleni társadalmi kiállás szimbólumává vált, de emellett fontos tere a kortárs underground kultúra bemutatásának is. A tartalom és a helyszín különlegessége az, ami mára az EXITet már Európa legfontosabb és legkedveltebb fesztiváljai közé emelte (Európa Legjobb Nagyfesztiválja díjat nyert 2013-ban és 2017-ben is, így a Szigettel holtversenyben áll a lista élén)

A fesztivál programjai mellett a látogatók számára gyalog, a Dunán átívelő hídon keresztül közelíthető meg Újvidék (szerb nevén Novi Sad). A város kiváló éttermekkel, kávézókkal, bárokkal, múzeumokkal és kiállításokkal várja a turistákat, ráadásul egyike lesz Európa kulturális fővárosainak 2021-ben. Kötelező látnivaló mindazoknak, akik összekötnék a nyaralást a fesztiválozással.

 

EXIT 2020 jegytípusok:

EXIT 4 Napos Bérlet

Érvényes: 2020. augusztus 13. (csütörtök) 19:00 – 2020. augusztus 17. (hétfő) 07:00

4 napos belépést biztosít az EXIT fesztiválra.

Fontos technikai információk: Ez a jegy kizárólag magyar állampolgárok számára elérhető, ezért érkezéskor fel kell mutatnod a személyigazolványod. A vócser csak nyomtatott formában érvényes és a helyszínen egy karszalagra válthatod be, amivel beléphetsz a fesztivál területére. A jegybeváltással kapcsolatban további információkat a későbbiekben az eng.exitfest.org oldalon találsz. A karszalag egy személy által használható fel és napi egyszeri belépésre jogosít 19:00 és 03:00 óra között. A megvásárolt jegyeket nem áll módunkban visszaváltani.

—————————————————————————————-

EXIT VIP Gold 4 Napos Bérlet

Érvényes: 2020. augusztus 13. (csütörtök) 19:00 – 2020. augusztus 17. (hétfő) 07:00

4 napos belépést biztosít az EXIT fesztiválra, valamint az alábbi VIP Gold szolgáltatásokat veheted igénybe vele:

- Belépés a VIP zónába
- Külön beváltó ponton cserélheted vócseredet karszalagra
- Külön sávon léphetsz be a fesztiválra

További információk az asztalfoglalásokról és az egyéb VIP lehetőségekről hamarosan.

Fontos technikai információk: Ez a jegy kizárólag magyar állampolgárok számára elérhető, ezért érkezéskor fel kell mutatnod a személyigazolványod. A vócser csak nyomtatott formában érvényes és a helyszínen egy karszalagra válthatod be, amivel beléphetsz a fesztivál területére. A jegybeváltással kapcsolatban további információkat a későbbiekben az eng.exitfest.org oldalon találsz. A karszalag egy személy által használható fel és napi egyszeri belépésre jogosít 19:00 és 03:00 óra között. A megvásárolt jegyeket nem áll módunkban visszaváltani.

—————————————————————————————-

Értékmegőrző a Fesztiválon

Érvényes: 2020. augusztus 13. (csütörtök) 19:00 – 2020. augusztus 17. (hétfő) 07:00

Értékmegőrző a fesztivál területén, a fő gasztro pontnál.

Nem érsz rá az új időpontban? További információk a korábban vásárolt jegyek érvényességével és a visszaváltási lehetőségekkel kapcsolatban hamarosan.