EURÓPA KIADÓ dupla klubkoncert, vendég: nem kijárat

2024. november 22. (péntek) és 23. (szombat)

Facebook esemény: https://fb.me/e/hyIt5Fm84

_ _ _ _ _ 

A két koncert egy kettéhasított monstre műsor formátumában kerül majd lebonyolításra, amiből az következik, hogy a pénteki és a szombati esemény programja között semmilyen átfedés nem lesz. Ilyen módon azonban a két nap során több rég nem hallott EK dal is elhangzik majd. Az estét mindkét nap a nem kijárat zenekar nyitja.

A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.

A 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, „Love 2020” címen, amely végül 2021. októberében jelent meg. Legfrisseb anyaguk a „Könnyedén vett apokalipszis”.

_ _ _ _ _ 

Egy Beat Dis koncert utáni sörözés közben alakult Kabai Lóránt† költõ és Csigó Tamás (Beat Dis) formációja a nem kijárat (ez egyébként Kabai 2003-ban született kötetének címe is). A zenekarban Csigóhoz csatlakozott Hodosi Enikõ (Manoya, Neo) énekes, Putz Gábor gitáros,  Major András  basszusgitáros és Nagy Sándor Norbert dobos. Az alter-popot játszó együttes – bár a zenekar tagjának tekintett szövegírója elhunyt – 2023 - ban megjelentette elsõ albumát, és most az ő munkásságát tiszteletben tartva folytatják tovább a munkát. Csigó Tamás, a zenekar vezetője az új számok szövegeinek megírására Kabai Csabát, Kabai Zoltánt, és olyan fiatalokat kért fel, akik Lóri keze alól kerültek ki az általa is működtetett, középiskolás diákoknak tartott táborból, a Szöveggyárból.

_ _ _ _ _

Általános információk:

Időpont: 2024.11.22-23. I kapunyitás 19:00 I kezdés 20.00

Helyszín: Gödör Klub I Király utca 50., Bp. VI. 

Megközelítés: tömegközlekedéssel 4/6-os Király utcai villamosmegállótól 2 perc gyaloglás az Erzsébet tér felé I Deák tértől 10 perc séta a Teréz körút felé I autóval parkolás az utcán (csak kijelölt parkolóhelyen)

A belépés 10 éves korig ingyenes

Dohányzásra és levegőzésre, kérjük, a kijelölt teraszt használjátok, ahová a poharaitokat is kivihetitek!