Színész zenekarok közös bulija, teljes megőrülés, tánc és buli reggelig!
Jegyek elővételben 1200 Ft-os áron válthatók a Gödör jegypénztárában és online a www.tixa.hu jegyrendszerében. A koncert napján, a helyszínen 1600 Ft-ba kerülnek a jegyek.

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze. A csapat a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutott tovább, majd a következő két évben folyamatosan koncerteztek budapesti és vidéki klubokban, valamint számos fesztiválra is meghívást kaptak. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a... baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek tovább. A dalokat tartalmas, izgalmas, elgondolkodtató szövegek és könnyed, fülbemászó dallamok jellemzik, a koncerteket pedig átszövi a színházból hozott drámaiság és a szuggesztív előadásmód.

A Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem színművész hallgatóiból. Az akkori osztály másodéves zenés mesterség vizsgájának témája Cseh Tamás dalai voltak, és egy annyira jól sikerült koncert jött létre, hogy bejárták vele az országot, és egyértelművé vált számukra, hogy érdemes folytatniuk a zenélést, így született meg a zenekar. A névről röviden: rosszabbnál rosszabb ötletek után a legrosszabbra esett a választásuk, hiszen nem négyen vannak, Bánfalvi Eszter nem a zenekar tagja és nem is jazz-t játszanak. A műfaji meghatározás: csajozós rock. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni – a színpadon 6-10 ember áll, többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót. Az elmúlt években több budapesti és vidéki klubban és fesztiválon felléptek és több színházi előadás zenéje is köthető a zenekar tagjaihoz zeneszerzőként és zenészként is.
A műfaji meghatározás: csajozós rock.