Bizony-bizony, májusban újra színpadra állunk, méghozzá a Turbinában, Héjja Katival kiegészülve! Vegyetek jegyet, vagy megkeserülitek!


Tasnádi Bence, a Katona József Színház művésze, kamaszévei derekán alapította ED IS ON nevű zenekarát, amely a kezdeti sikereket követően sok változáson ment keresztül, s az immár profi zenészekből álló banda jazzfelfogású rockzenét játszik, a dalokat pedig áthatja a színházból hozott drámaiság.


A tejszínhab. egy éve alakult. Öten vannak a csapatban, négy Színművészetis (Biró Kristóf, Lukács Ádám, Molnár András, Nyomárkay Zsigmond) és egy Zeneakadémiás hallgató (Urbán Kristóf). Eleinte csak saját szórakoztatásukra zenéltek, de az elmúlt évben felléptek több egyetemi rendezvényen, a Fonó Budai Zeneházban, a V4 fesztiválon, illetve Torockón a Double Rise fesztiválon is.

Nemsokára megjelenik első tematikus albumuk amihez előadásaikból kölcsönvett szövegeket zenésítettek meg. Céljuk hogy a minőségi, örökérvényű szövegek (például Arany János, Petőfi Sándor, William Shakespeare, Georg Büchner) fiatalos, modern hangon szólaljanak meg, megkerülve a konvenciókat, új hangzásokkal kísérletezve.


MENETREND:

Kapunyitás: 19:00

tejszínhab.: 20:00

ED IS ON: 21:15