Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
A köztudatban sok tévhit és előítélet van jelen a mentális zavarral küzdő emberekkel kapcsolatban. Az előadás sorozatunk célja, hogy stigmák nélkül, hitelesen és nyitottan beszéljünk ezekről a zavarokról, kialakulásukról, fő megjelenési formáikról, a hatékony kezelés lehetőségeiről és a közösséggel való együttélés nehézségeiről.

Az Internet megjelenése sajátos módon alakította át kommunikációnkat, társas kapcsolódásainkat, szociális életünket, munkavégzésünket és mindennapjaink egészét az elmúlt mintegy két és fél évtized során. Ezen változások különösen jelentősek a társas kapcsolatok rendszerét illetően, hiszen a különböző internetes alkalmazások (email, közösségi média, videó megosztás, játékok stb.) számtalan új lehetőséget nyitottak a kommunikációban és a kapcsolattartásban. Ezzel párhuzamosan, illetve ennek hatására ugyanakkor a korábbi kapcsolati formák is átalakultak. Az előadás ezen változásokat tekinti át, különös tekintettel arra a kérdésre, hogy az internet megjelenése milyen módon alakította át társas kapcsolódásaink rendszerét, mennyiben és milyen módon járulhat hozzá a társas kapcsolataink kiszélesedéséhez vagy ellenkezőleg inkább annak leszűkülését segíti elő.

Előadó: prof. Demetrovics Zsolt, egyetemi tanár, ELTE

Helyszín: Kognitív és Sématerápiás Központ 1083 Budapest, Baross utca 119/a

Az előadás belépődíja: 2.200 Ft

Az előadás-sorozat iránt mutatkozó nagy érdeklődés miatt az eseményre előzetes jegyvásárlás szükséges.
A helyszínen nincs lehetőség jegyvásárlásra.

A programsorozat szervezői:
Vizin Gabriella, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi adjunktus (ELTE PPK)
Kovács Emese, a Kognitív és Sématerápiás Központ vezetője

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Ha bármilyen kérdése van a programmal kapcsolatban, az alábbi email címen érdeklődhet:
vikote(kukac)vikote.hu