POSTPONED! Original date: 21/08/2020

FIGYELEM! Az eseményre való belépést védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeink számára tudjuk biztosítani ÉLETKORTÓL FÜGGETLENÜL, amelyet a bejáratnál minden esetben ellenőrzünk! A védettséget igazoló kártyát és a mobilappot is elfogadjuk.

Alex egész eddigi életében kereste az utat a zenéhez, minden lehetőséget megragadott, hogy ezáltal kifejezhesse önmagát. 2013-as Kedvesem című dalával vált széleskörben ismertté, amellyel hazánkat képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2015 nyarán aztán zenészeivel együtt ByeAlex és a Slepp néven kezdte el ontani a slágereket. Youtube-on sorra többmilliós nézettséget érnek el dalai, mint például a Giajjeno közreműködésével készült ANYA, a Pixával közös Részeg, a Lotfi Begi által remixelt Még mindig…, a Széllel szemben vagy a Lombok című. A zenekar karrierjét fesztiválok nagyszínpadai és teltházas klubkoncertek fémjelzik, most pedig pályafutásuk során először a Budapest Parkban zenélnek.