Bereczki Zoltán koncert

2021. július 9. (20 óra) /esőnap: 2021.július 11. (20 óra)
Velence Északi Strand szabadtéri színpad


Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé. EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, Fonogram díjas énekes, mindemellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja, az idei évben pedig a Sztárban Sztár leszek című műsorban szintén látható volt, mint mentor.

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ’Csináljuk a fesztivált’ című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ’A nagy duett’ című showban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is.

2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal. 2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán.

A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagysikerű Lepkegyűjtő, vagy a Pillanatfelvétel című darabokban. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lesz az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2020-ban a Dolgok, amikért érdemes élni című színházi darabban debütál.

A rendezvényeket mindig az aktuális szabályoknak megfelelően folytatjuk le. A kormány jelenlegi szabályozása értelmében a rendezvényeket nagykorú személyek csak érvényes védettségi igazolvány és személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány bemutatásával látogathatják. 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében jogosultak belépni, ugyanakkor az életkor igazolása szükséges, amelyre alkalmas lehet a személyi igazolvány, útlevél vagy diákigazolvány.

A jogszabály szerint a rendezvény szervezője az igazolvány meglétét a belépéskor köteles ellenőrizni, és aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal, attól a belépést meg kell tagadnia – függetlenül attól, hogy az érintettnek van-e érvényes belépőjegye.

Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy az eseményre történő belépés szabályai továbbra is változhatnak a kormányzati intézkedések hatására! Erről weboldalunkon (www.akosiroda.hu) és Facebook oldalunkon (ÁKOS Programszervezés) tájékoztatni fogjuk Önöket.