Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. Ennek jubileumát ünneplik meg Mondom a Ferinek, Tibi! című kétrészes humorestjükkel. Az előadás úgy mutatja be a hétköznapok jelenségeit, hogy közben nem politizál, de törekszik a tartalomra és a mondanivalóra is, hiszen a két humorista felvállaltan szeret az embereket érintő kisebb-nagyobb problémákról beszélni a tőlük megszokott stílusban. Jelenetek, stand up elemek és zenés paródiák elegye teszi változatossá a műsorukat, mely minden korosztály számára szól és garantáltan megnevettet mindenkit, legyen az tinédzser vagy nyugdíjas.

Aradi Tibor és Varga Ferenc József minden olyan tévés és rádiós produkcióban feltűnt, ahol a humor kapja a főszerepet. Több, mint egy évtizedig voltak tagjai a Mikroszkóp Színpadnak, rendszeresen láthatóak a Showder Klub című műsorban és a Comedy Centralon. A Rádiókabaréban is több mint 10 éve hallhatjuk őket minden adásban. 2017-ben pedig elindult első saját tévéműsoruk az Aradi-Varga Show, mely 2019. májusa óta minden héten ott van a legnézettebb tévéműsorok között. Munkájuk elismeréseként mindketten megkapták a magyar humoristák két legrangosabb díját, a Bonbon-díjat és a Karinthy-gyűrűt.

Helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
Figyelem! A helyszínen korlátozott számban áll jegy a rendelkezésre! 
Felhívjuk figyelmét, hogy a rendezvényen mozgókép vagy hangfelvétel készítése szigorúan tilos!

Rendezvényeinken a beengedés megtiltható, illetve nem megfelelő magatartás esetén azonnal kizárjuk!

Rendezvényeinken mindenki saját felelősségére vehet részt! A szervező semmilyen felelősséget nem vállal!

A programváltozás jogát fenntartjuk!