Drága Emberek!


Május 23-án három csudálatos zenekar veszi be a Turbina kistermét! Gyertek, gyertek, várunk titeket! Kik is vagyunk mi?


Alterego

A 2020 novemberében alakult Alterego zenekar egy alternatív rock zenekar, metalcore inspirálta elemekkel. A zenekarra nagy hatással volt a magyar alterzene mellett a modern metalcore zenekarok hangzásvilága és energikus megjelenése.


Arcidra

A csapat Tata környéki zenészekből verődött össze 2020 januárjában. 2021-ben felléptünk a tatabányai Szent István napokon augusztus 20-án. Ugyenezen évben a paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutatón különdíjban részesültünk. Az első nagylemezünket “Nem vagy egyedül” címmel 2021 nyarán adtuk ki. Egy évvel később egy négy dalos kislemezt adtunk ki “Tükröződő felületek” címmel. Ebben az évben volt az első lemezbemutató koncertünk a Peron Music Clubban, ahol egy teltházas alkalmat tartottunk. Idén ősszel pedig még öt dalt vettünk fel, amik a következő nagylemezünkön lesznek hallhatóak. Célunknak érezzük, hogy zenénkkel, dalszövegeinkkel megszólítsuk a mai kor emberét, és egy kicsit kiszakítsuk a monoton hétköznapok körforgásából.


Bárhol Bármikor

A Bárhol Bármikor egy csepeli gyökerekkel rendelkező pop rock zenekar, indult a Csepel Művekben és folytatódott Budapest rockzenei klubjaiban. A tagok sokszínű zenei ízlésvilágának egyvelegét reprezentálja, hogy számaink gyakran merítenek a funk, a metál, a klasszikus- és punk rock stílusjegyeiből, így repertoárunkból mindenki megtalálja a kedvére valót. A célunk a szórakoztatás, a jókedv és a felejthetetlen műsor!