Pár szó előadónkról:
Dr. Fodor Kinga állatorvos, habilitált egyetemi docens, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója. Szakterülete a takarmányozástan, a kisállatdietetika és a szakmai állatvédelem. Ellátja több állatmenhely, állatkereskedés, állattenyészet és állatház állategészségügyi szakmai felügyeletét is egyben. Rendszeresen tart továbbképző előadásokat a hazai társegyetemeken, továbbá a Magyar Állatorvosi Kamara, és a Magyar Orvosi Kamara rendezvényein. Az állatorvosi asszisztensképzés vezető oktatója. Az Állatorvostudományi Egyetemen az „állatvédelem” című tantárgy kidolgozója és tantárgyfelelőse. Eddigi publikációs tevékenységét 3 könyv, 3 könyvfejezet, 1 egyetemi jegyzet, több mint 100 állatorvosi szakcikk, és körülbelül 200-250 állattartóknak megírt ismeretterjesztő cikk jellemzi. TV- és rádióműsorok, valamint állatos rendezvények rendszeresen meghívott előadója, szakértője. Állatvédelemmel, állattartással, állatbántalmazással kapcsolatos bírósági ügyekben rendszeresen felkért eseti igazságügyi szakértő. 2018-ban a Magyar Állatorvosi Kamara Az Év Állatvédő Állatorvosa kitüntetésben részesítette.

Esetbemutatások, amikor az állat életének megmentése mégsem „siker”. Nehéz döntések, amikor az állatvédelem helyett az emberek védelme a fontos.
Az előadáson megszerzett tudásodat online e-learning felületünkön tudáspróba kitöltésével ellenőrizheted.
"A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk a korábbi, egész napos továbbképzésünk teljes anyagának utólagos megtekintését.
– Hazai állatmentés és rehabilitáció.
Regisztráció itt: https://felnottkepzes24.hu/jelentkezes/tematikus-szakmai-tovabbkepzes-asszisztenseknek-allatorvosoknak-es-erdeklodoknek"
"Esemény időpontja: 2022. február 09., szerda este 18 órától"
2021. május 29. továbbképzés előadás felvétele
5 napig (hétfő éjfélig) visszanézhető

„KORÁN ÉBREDŐK” Online Stream jegy (5 napig visszanézhető): 1880 Ft. Megvásárolható: 2021. szeptember 30-ig.
NORMÁL Online Stream jegy (5 napig visszanézhető): 2 880 Ft
TÁMOGATÓI Online Stream jegy (5 napig visszanézhető): 4 880 Ft
A TÁMOGATÓI jegy vásárlásával nettó 1000 Ft-ot az Állatorvosok az állatvédelemért alapítvány számára utalunk át.
Helyszín: Webes előadás (az előadás felvételének linkjét a jegyvásárláskor a TIXA-tól kapott e-mailben találod; az e-learning felületünkhöz való csatlakozáshoz szükséges egyedi jelszavadat pedig az előadás előtt küldjük ki.)
https://vetnurse24.com/login/index.php
"Ügyfélszolgálatunkat technikai segítségért a +36 30/294-25-18 -as számon hívhatod."
A témához kapcsolódó szakmai kérdéseket előadónk az e-learning felületen várja majd!