Szeretettel várunk minden érdeklődőt az „ÉLŐSZÓVAL, amit a meséről tudni kell” című sorozat következő alkalmán, amely a Meseszó Egyesület és a Hagyományok Háza együttműködésével jött létre. Ez alkalommal  Babos István somogyi cigány mesemondót ismerhetik meg Szuhay Péter előadásán keresztül.

A somogy megyei Babócsa egykori cigánytelepén még az 1960-as éveben is szokásban volt és értékelt tevékenységnek számított a mesemondás. Az utána következő évek ürességében kis színfoltot jelentett, nosztalgiát ébresztett a helyiekben a Babos István mesemondó iránti folklorisztikai érdeklődés. Szuhay Péter 1975 és 76 során, sok alkalommal járt nála, 52 mesét vett magnókazettára, a magyar nyelvű cigány mesemondó teljes repertoárját.

Hogy hogyan zajlott a megismerkedés, a gyűjtés, a mesemondásnak milyen „rítusai” alakultak ki, hogyan ítélte meg Babos István és családja a mesemondói szerepet, milyen beszélgetések zajlottak magukról a mesékről: erről fog a Meseszó Egyesület és a  Hagyományok Háza közös webinárium-sorozatának vendégeként beszélni most az egykori gyűjtő, a mesék későbbi közreadója.

 Arról is kérdezzük, mi a véleménye erről a meseanyagról, amely tovább gyarapítja az amúgy is gazdag magyarországi cigánymese-kutatást, beilleszkedik a magyar cigány mesemondó-monográfiák sorába, érdekes adalékokkal szolgál az írott és a szóbeli hagyomány összefonódásának kérdéseihez, és az egyéniség és az etnospecifikus jellemzők szerepéről folyó diskurzushoz is.

Akit a téma mélyebben érdekel és készülne az előadásra, annak ajánljuk a gyűjtő lírai hangú előszavát, Görög-Karády Veronikának a cigány mesékről, Benedek Katalinnak a Babos István meséiben tükröződő ponyvai hatásról írott tanulmányát, és természetesen magukat a hol ismerősnek, hol különlegesnek tűnő meséket is, az egész, Babos Istvánról szóló rendhagyó kiadványt: Fazekas Zsuzsa (szerk.): A három muzsikus cigány. Babos István meséi. Babócsai cigány mesék. Európai Folklór Intézet - L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2003.

A ZOOM linket az előadás kezdete előtt 1 órával küldjük ki a regisztrált email címre!

Az előadásról felvétel készül!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!