Kedves Közönségünk!

Szeretettel meghívunk Benneteket Nyárzáró koncertünkre.
2022. szeptember 10-én 19:00-tól, Budapesten a Három Hollóba.
A Katarzis és a Szívünk RitMusa legpörgősebb dalaival várunk. Táncolni ér!
Jegyek nemsokára kaphatók tixa.hu-n!
A RitMusa Zenekar népzenei és cigányzenei fúzió. 2020 szeptemberében adta első önálló koncertjét, majd 2021-ben elnyerte a Hagyományok Háza, Népzenészek támogatása című pályázatát.
2021. márciusában jelent meg a zenekar első albuma Szívünk Ritmusa, majd azt követte 2021. novemberében második album Katarzis címmel a Gryllus kiadó által.
2021-ben a közösségi média több csatornáján is szerepelt a zenekar: M1, M2 Petőfi TV, Duna TV, Duna World, Kossuth rádió, Karc FM, Halom TV, Érd FM. A RitMusa zenekar minden ma népszerű közösségi oldalon megtalálható, Facebookon már több mint 10.000 követő érdeklődik a zenekar iránt.
Első albumukat 2021 nyarán Országjáró turné keretein belül hat megyében, tizenkét városban/településen mutatta be, köztük: Budapest, Gödöllő, Miskolc, Veszprém, Jászberény. A CIOFF Folklórfesztiválok Világszövetségének 50. világtalálkozóján is megmutatkozott Százhalombattán, a külföldi közönség számára. 2022 nyarán is több neves fesztiválon lesz jelen zenekar.