Folks&Classics, a Góbé és a KamaraSzólisták a MOMkultban.

A Góbé zekekar és a KamaraSzólisták bemutatja közös projektjét, amely a Folks&Classics címet viseli. A népzene és a komolyzene találkozása Bartók Béla művein keresztül történik, hiszen a műsorban a Bartók Duóktól a Román népi táncokon és népdalokon át, eljutunk egészen a Divertimentóig. Emellett nem maradhatnak el a két együttes közös feldolgozásai és a Góbé saját számai sem.

A KamaraSzólisták egy frissen alapított, fiatal magyar tehetségek alkotta formáció. A kamarazenekar tagjai kihívásokat kereső művészek, akiknek többsége rangos komolyzenei versenyek díjnyertesei. A ‘szólista zenekar’ rendhagyó, performansz jellegű produkcióikkal áll a közönség elé, hogy népszerűsítse a komolyzenét, különböző műfajok összekapcsolásával. Ebben a szándékában talált tökéletes partnerre a Góbé zenekarban. 

A 2007-ben alakult Góbé már a kezdetektől merészen, kísérletező kedvvel nyúlt az autentikus népzenéhez. Tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiként folytatták, így eszköztárukban megtalálható a klasszikus-, a nép- és a könnyűzene egyaránt. Voltaképpen egy olyan “népi popzenét” alkottak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális jellegét.