FREUD CAFE: Elöntve szorongással

Előadó: Tari Annamária, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület által szervezett következő Freud Café-ban azt járjuk körül, hogy miként vált mindennapjaink részévé a szorongás, a halogatás és a rágódás, s milyen generációs különbségek vannak ezeknek a problémáknak a megélésben és kezelésében. Az előadó friss kutatásának eredményeit osztja meg a hallgatósággal. „Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.” – mondta John Lennon, a 20 század egyik legnagyobb hatású énekese és zeneszerzője.

Az angol zenész mottója lehetne a 21. század egyik ars poeticája, mivel immár hétköznapi érzéseink közé tartozik a diszkomfort érzés, mely egy nem túlságosan pozitív állapot (megjelenik benne a szorongás, a depresszió és a harag), mégis minden további nélkül tudomásul vettük, hogy mindennapjaink egyik színező elemévé vált.

Míg a kutatási eredmények alapján az Y és a Z generáció tűnik a legcsalódottabbnak, afiatalabb generációk életét az önértékelési kérdőjelekkel átszőtt bizonytalanság jellemzi.Sokszor „mozog a talaj a lábuk alatt”, vagy lejt a pálya és gyorsul az idő, melyben a döntéseiket kellene megérlelni és meghozni. A döntéshozatal érzelmi folyamata azonban magában hordozza a kételkedés, a hezitálás és az önértékelési szorongások felbukkanásának lehetőségét.

Az életben ritkán kerülünk abba a helyzetbe, hogy villámgyors vészhelyzeti döntést kelljen hoznunk, ám miután az idővel magunk gazdálkodunk, a szorongások gyakran hamarabb felélednek, mert a halogatás művészete hetekig, hónapokig is elhúzhatja azt azérzelmi folyamatot, amelyben aztán még a végeredménnyel sem biztos, hogy elégedettek leszünk.

E századunk gyorsasága nem a másodpercekben mérhető döntési időről szól, hanem arról, hogy átgondolatlan érzelmekkel, felgyorsított elvárásokkal élünk, melyek mögött gyönyörű illúziókkal kecsegtető fantáziák sorakoznak. Így áll elő az a helyzet, melyaz életvezetéssel, a választásokkal és a perspektívákkal kapcsolatos aggodalmak szövevényébenegyre bonyolultabbnak mutatja az életünket.

Az előadást követő diszkusszióban közösen fogunk tovább gondolkodni arról, hogy miért vált a szorongás, a halogatás és a rágódás napjaink meghatározó élményévé, és milyen tényezők mentén érezhetjük jobban magunkat.