3 kitűnő zenekar egy este a Petőfi Kultúrtanszéken.

Elővételes jegyek 1200 Ft-ért kaphatóak, a helyszínen 1500 Ft lesz a beugró.

 

Áron Andris "Apey" 

Áron András ’Apey’ neve valószínűleg kevesek számára cseng ismeretlenül. Olyan zenekari formációkból ismerhetjük már, mint az Apey & the Pea, Trillion, Grand Mexican Warlock vagy az egykori Neck Sprain.

Ezen az estén az Apey & the Pea hangzására jellemző erőteljes, „gonosz” riffekkel szemben a lágyabb dallamok dominálnak, a kifejező szövegek mellett minden egyes dalnak saját története van. 

Második albuma, a Feathers, Black Flowers 2010-es megjelenése óta a „líraibb én” kicsit háttérbe szorult, legalábbis valamelyest elvonult a nyilvánosság elől, ám semmi kétség nem fér hozzá, hogy érdemes volt várni a visszatérésre: Apey 2016-ban mutatta be új lemezét, a Foxes-t. 
Az albumon tizenegy dal kapott helyet, melyeket Andris személyes érzései, problémái ihlettek, és egytől egyig őszinték és igazak. 

2017-ben harmadik szóló nagylemeze a ’STRANGER’ látott napvilágot. Az album 11 számot foglal össze egy hosszú történetté, mely Andris elmondása szerint gyermekkorát és a személyiségének kialakulását meséli el. Ez egy kifejezetten pozitív atmoszférájú, boldogabb köntösbe tekert album.

Dungaree

A szegedi stoner rock-ban utazó Dungaree zenekar a 2016-ban megjelent Bipolar World című lemeze után április közepétől Londonban veszi fel soron következő nagylemezét, méghozzá a méltán híres Grammy díjas producer, Liam Watson kezei között.

Liam Watson fémjelzi többek közt a White Stripes – Elephant című lemezét, továbbá a zenekarhoz stílusban közelebb álló Electric Wizard is a Toe Rag stúdió falai között készítette el már három lemezét is.
A stúdió különlegessége, hogy a mai trendektől eltérően, teljesen analóg módon történik a felvételek készítése. Olyan, mintha visszacsöppennénk a 60-as évekbe.

 

The Royal Freak Out 

Energikus, erőteljes rockzene, egy csipetnyi progresszivitással és nagy adag hangerővel megspékelve. A 2012-ben Londonban alakult The Royal Freak Out egy kislemez (Faliure is an Option), megannyi londoni klubkoncert és egy rövid szünet után Budapesten elkészítette második EP-jét 2015 elején Full Circle címmel. A kislemez bemutatása óta aktívan koncertező banda (Farkas Balázs – ének, gitár; Sipos Ábris – basszus; Rob Jonas – dobok) erőteljes színpadi jelenléttel tör utat magának a hazai zenei színtéren. Első nagylemezük 2018 októberében jelenik meg.