Télelőtti Dumaparty – Stand up az Otthontalan Emberért!

Fellépők:

zene: Malacka és a Tahó

házigazda: Hajdu Steve

stand up: Aranyosi Péter, Bach Szilvia, Bács Miklós, Gaál Dániel, Fülöp Viktor, Köleséri Sándor


Az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb sorozatában, a Trónok harcában számtalanszor hallhattuk a Stark család prominensei szájából a figyelmeztetést: „Winter is coming!”, azaz „Közeleg a tél!”
E kifejezés hallatán nem csak a Trónok harca Starkjainak, de a hajléktalanellátásban dolgozó szakembereknek, köztük a Menhelyeseknek is picit összébb rándul a gyomra, és az a bizonyos zabszem is bekerül oda, ahová krízishelyzetben az embernek beszokott.
 A Starkokkal ellentétben a Menhely Alapítványnál minden évben tudják, hogy mikor kezdődik a nagy ütközet és meddig kell sziklaszilárdan tartani a frontot, hiszen november 1-én  hivatalosan is beindul a krízisidőszak „eljön a tél”, és egészen április végéig marad, azaz a csapatok hadban állnak az emberi méltóságért, az utcán felejtett életekerét.

Idén kedvenc stand up-osaink Aranyosi Péter, Bach Szilvia, Bács Miklós, Gaál Dániel, Fülöp Viktor és Köleséri Sándor is csatasorba állnak Hajdú Steve vezetésével, hogy november 6-án,  a tél előtt „egy perccel” fergeteges dumashow-val turbózzák fel mindenki  harcikedvét és mutassanak  középső ujjat Tél kapitánynak! Az örömtánchoz pedig a Malacka és a Tahó adja a talpalávalót.

Ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben!