Biztosan tapasztaltátok már az érzést, ahogy a kellemes, fával borított helyiségben, a teljes nyugalomban átjárja tagjaitokat a forró levegő. Az északi országokban úgy tartják, hogy a szauna több kikapcsolódásnál: az önmagunkkal való szembenézést segíti. 

Anna Hints rendezőnő lenyűgöző operatőri munkával elkészített filmje egy összetartó női közösség szemszögéből tárja fel a tradicionális észt szaunázás legintimebb pillanatait. Az erdőben felállított izzasztókamrában összegyűlő nők teljesen kitárulkozva beszélnek a legféltettebb titkaikról, vágyaikról, traumatikus emlékeikről, miközben a szemünk láttára mosódnak el a test és lélek határai.

A hipnotikus erejű dokumentumfilm tabunak számító női témákat és női testeket mutat be olyan intimitással, női nézőpontból, amellyel ritkán szembesülhetünk. Az alkotás a 2023. évi Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol elnyerte a World Cinema szekció legjobb rendezésnek járó díját, majd ugyanebben az évben a legjobb európai dokumentumfilmért járó díjat is megkapta az Európai Filmdíj átadóján.

A vetítést követően két vendéggel is beszélgetünk:

Juhász Móni szauna- és virgácsmesterrel, valamint
Lustalánnyal, azaz Kovalcsik Krisztina tartalomgyártóval.
Az esemény ingyenes, de regisztrációköteles.

Az est házigazdája Gyárfás Dorka újságíró.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!