Az iamyank Live Ensemble 2018-as Művészetek Völgye felkérésére alakult meg és azóta is a szerző hagyományos hangszerekre írt műveit adja elő változó felállásban.

A 'SARAH' az embert, egyénként szüntelenül érő külső és belső erőhatásokat, az őt körülvevő világ megváltoztathatatlanságát és az ebből táplálkozó félelmet dolgozza és oldja fel a zenekarra mára jellemzővé vált fiktív szakrális, rituális hangulatvilágban.

A zenekar tagjai:
Tarcza Eszter - hegedű
Nagy Teodóra - brácsa
Rádli Ramóna - cselló
Hole Anna - fuvola
Lévai Antal - cselló
iamyank - gitár

Kapunyitás: 19:30
Kezdés: 20:00

iamyank műfaji határokat feszegető zenei világa az elektronikától a komolyzenéig utaztat világokon át.
Tíz év dobos, zenekaros múlt után elvégezte az imPro School Zenei Producer képzését. Azóta vezető oktatója az iskolának. Pályáját DJ szettekkel, remixekkel kezdte, első önnálló nagylemeze Hiraeth címmel 2016-ban jelent meg, ami azonnali sikert és széles ismertséget hozott neki. A Művészetek Völgye felkérése után felléphetett a Művészetek Palotájában az egyik legnagyobb kortárs zongorista-zeneszerző, Lubomyr Melnyk előtt, majd egy nagyon intim live ensemble lemezt rögzített a CAFe Budapesten 2019-ben.


Több infó: http://www.nowbooks.hu/iamyank/
Facebook esemény: 
https://www.facebook.com/events/498890914708502/

Jegyek a Tixán: 2.500 Ft
Helyszínen: 3.000 Ft
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
A koncertre való belépéshez az aktuális jogszabályoknak megfelelően védettségi igazolványra van szükség.